Szerkesztő: Simon Zoltán
2018. 06. 02. 17:26

A két együttes hetedszer találkozott, és minden alkalommal a magyarok győztek.

A magyar női kézilabda-válogatott csoportelsőként jutott ki a november 29-én kezdődő franciaországi Európa-bajnokságra, miután a selejtezősorozat utolsó fordulójában, szombaton 30-22-re legyőzte Fehéroroszországot Kecskeméten.

 
A két együttes hetedszer találkozott, és minden alkalommal a magyarok győztek. A selejtezőcsoportban az Európa-bajnoki ezüst- és világbajnoki bronzérmes hollandok, illetve a magyarok egyaránt tíz pontot szereztek, az egymás elleni eredmények döntöttek utóbbiak javára a tabellán, ugyanis Győrben 19-18-as, Eindhovenben pedig 23-22-es vendégsiker született márciusban.
 
A kontinenstorna csoportjainak sorsolása június 12-én lesz Párizsban.
 
Eredmény, 7. csoport, 6. (utolsó) forduló:
Magyarország-Fehéroroszország 30-22 (12-13)
 
a magyar válogatott gólszerzői: Hornyák D. 7, Faluvégi 6, Háfra, Kovacsics 4-4, Schatzl 3, Kisfaludy, Lukács, Puhalák, Szabó L., Szekerczés, Tóth G. 1-1
 
Kim Rasmussen szövetségi kapitánynak már a kilencedik percben időt kellett kérnie, mert a pontatlan támadójáték és a gyenge védekezés miatt a vendégek 5-2-re vezettek. A folytatásban növelte, majd őrizte előnyét a fehérorosz csapat, de a szünet előtt a magyaroknak sikerült felzárkózniuk (12-13). A második félidőre megmaradt a hazaiak lendülete, erőteljes támadásaiknak és egyre hatékonyabb védekezésüknek köszönhetően sikerült fordítaniuk, és végül Hornyák Dóra és Kovacsics Anikó vezérletével magabiztosan győztek.
 

a magyar válogatott korábbi eredményei:
Magyarország-Koszovó 37-12 (18-5)
Fehéroroszország-Magyarország 18-25 (8-12)
Magyarország-Hollandia 18-19 (11-10)
Hollandia-Magyarország 22-23 (12-12)
Koszovó-Magyarország 15-37 (3-16)
 
A csoport végeredménye: 1. Magyarország 10 pont, 2. Hollandia 10, 3. Fehéroroszország 4, 4. Koszovó 0
A csoportok első két helyezettje és a legjobb harmadik jutott ki a kontinenstornára. Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmények rangsoroltak.
Cimkék: női-kézilabda

Legfrissebb híreink

23:28 - Francia válogatottja repítette a Veszprémet - előztek a tabellán KÉZILABDA
22:25 - Vízilabda: alázott a férfi válogatottunk az utolsó meccsén VÍZILABDA
21:22 - Idén már nem léphet pályára a franciák világbajnok védője NEMZETKÖZI FOCI
20:15 - Az atlétikai vb-rendezés nagy lépés a budapesti olimpia felé EGYÉB SPORTOK
19:51 - Női kézilabda Eb - Megvan az első elődöntős KÉZILABDA
19:10 - Jégkorong - három változás a magyar keretben JÉGKORONG
18:15 - Világbajnok kézilabdázót igazolt a Ferencváros KÉZILABDA
17:30 - Győri Audi ETO: jó hír érkezett a győri klasszisról KÉZILABDA
16:48 - Libertadores-kupa: Buenos Airesben balhé volt NEMZETKÖZI FOCI
15:28 - Kérdéses Kapás Boglárka szereplése a nyitónapon ÚSZÁS
15:18 - Férfi kézi: kijelölték a 28 fős magyar keretet a vb-re KÉZILABDA
14:40 - Kézi: a románok elleni győzelemmel sem biztos az Eb-elődöntő KÉZILABDA
13:45 - Robben elképzelhetőnek tartja a visszavonulását NEMZETKÖZI FOCI
12:30 - Lazio-Sampdoria: hihetetlen gólörömök a hosszabbításban - videó NEMZETKÖZI FOCI
11:50 - Cagliari-Roma: őrült véghajrá - videó NEMZETKÖZI FOCI
11:20 - Csodát tett a Miami, lehetetlen játékkal verte Tom Bradyéket AMERIKAI SPORTOK
11:05 - A FINA elfogadta a vízilabda szabálymódosításait VÍZILABDA
10:35 - Kim Rasmussen: Ezért vagyunk itt KOSÁRLABDA
09:37 - Rövidpályás úszó-vb - Hosszú már az első napon aranyérmes lehet ÚSZÁS
04:45 - Hétfői sportműsor: topbajnokságok, csúcsmeccs a kézi Eb-n EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények