Harmadszor játszik a Kiel ellen a Veszprém 2020 őszén

A kölni Lanxess Arénában ezúttal nézők nélkül játszanak a csapatok.


Hétfőn 20:30-kor THW Kiel – Telekom Veszprém mérkőzést rendeznek a VELUX EHF FINAL4 elődöntőjében. A mérkőzést élőben közvetíti a Sport 1.

A Kiellel idén egy csoportba sorsolták a Veszprémet a Bajnokok Ligájában, és mindkét mérkőzést lejátszották már. Az elsőn egy végletekig kiélezett találkozón 31:31-es döntetlen született, majd a Veszprém Arénában nagyon meggyőző játékkal 41:33-ra nyertek a bakonyiak. Amikor legutóbb a négyes döntőben játszottak, 2016-ban, Gasper Marguc 5 másodperccel a vége előtt egyenlített, majd a hosszabbításban jutott a döntőbe a magyar csapat. 


A Kiel egészen sokáig bírta vírusos megbetegedések nélkül, aztán az utóbbi hetekben jöttek a hírek, hogy több játékos is megfertőződött. A Bajnokok Ligájában tíz fordulóból nyolcat sikerült lejátszaniuk, amelyből mindössze háromszor tudtak nyerni, emellett pedig négyszer kaptak ki, és egyszer játszottak döntetlent, ezt a Veszprém ellen.

Ezzel a teljesítménnyel ötödik helyen állnak a B csoportban, három ponttal elmaradva a negyedik Aalborgtól, illetve kilenccel a csoportelső Barcától. Utolsó európai meccsén a Veszprém Arénában hagyták a pontokat, a már említett 41:33-as vereséggel.

A leggólerősebb kieli Sander Sagosen 45 találattal.



Sander Sagosen ősszel érkezett a Kiel együtteséhez.
Fotó: Martin Rose/Getty Images


A Bundesligában második helyen állnak a zebrák az egy meccsel többet játszó Flensburg mögött. Az eddigi 12 találkozóból 11 győzelmet arató bajnok csak a Wetzlartól kapott ki idén a hazai bajnokságban. A Final4 előtti főpróbát december 23-án a Löwen ellen tartotta a Kiel, és sima, 32:23-as győzelmet aratott. Ellenfelünk legjobb góllövője a Bundesligában, a 78 gólos Niclas Ekberg.


A Telekom Veszprém a Kielhez hasonlóan remekül főpróbázott, hiszen a magyar bajnokság örökrangadóján 12 góllal, 24:36-ra nyertünk a MOL-Pick Szeged ellen.

Hatodik alkalommal kvalifikálta magát az „Építők” a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé, azonban most először fog szurkolók nélkül játszani a kölni Lanxess Arénában. 

Forrás: Veszprém Handball Team
Borítókép:  Martin Rose/Getty Images

 

Videók