Pontkényszerben a franciák az olimpiai döntő visszavágóján

Amennyiben Dánia legyőzi az olimpiai bajnokot, nem jut be az elődöntőbe.


Mint arról korábban beszámoltunk a férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában Izland simán legyőzte Montenegrót, ezért az olimpiai bajnok franciáknak pontot kell szereznie a világbajnoki címvédő, az idei Eb-n már elődöntős Dánia együttesével szemben.

Ez a mérkőzés nem csak amiatt lesz pikáns, mert az olimpiai címvédő és a vb-címvédő találkozik egymás ellen, hanem mert az elmúlt két olimpián ez a két csapat vívta az olimpiai döntőjét.

2016-ban Rióban Dánia, míg a 2020-ról 21-re halasztott  Tokiói játékokon Franciaország örülhetett. . 

Nicolaj Jacobsen csapata eddig 100%-os a tornán valamennyi mérkőzését megnyerte, míg Franciaország is csak egy alkalommal kapott ki az Eb-n, igaz akkor nagyon súlyosan Izland ellen. 

A találkozó előtt a dánok két sztárja, Mikkel Hansen, valamint a Veszprémet erősítő Rasmus Lauge így nyilatkozott.

„Valószínűleg a középdöntő legnehezebb és legküzdelmesebb meccse áll előttünk. Franciaország ellen lényegében tét nélkül lépünk pályára, mivel már biztos továbbjutók vagyunk. Éppen ezért pár embert most pihentetni fogunk, de nem gondolom, hogy ez bármi problémát jelentene, hiszen a cserejátékosaink is mind magas szinten teljesítenek és nagyon tehetségesek." – nyilatkozta a Veszprémben szereplő Rasmus Lauge a watchgamesseemore.com-nak.

A PSG dán szupersztárja, Mikkel Hansen, így vélekedik klubbéli csapattársáról, a francia Nikola Karabaticról a keddi sajtótájékoztatón.

„Nikola Karabatic jó formában van most, és mindig is egy kiváló játékos volt. A franciák még jobban teljesítenek, amikor ő is a pályán van. Van pár hasonlóság köztük és köztünk, például, hogy a maximumot várjuk el egymástól és hogy mindketten elődöntőbe akarunk kerülni. Az ő győztes mentalitásuk és a végjátékuk teljesen más, mint a miénk. Azonban az elmúlt közel 10 év során nagyon magas színvonalon teljesítettünk. A francia egy olyan csapat, amelyikkel minden találkozónk egy hatalmas csata.”

A francia jobbátlövő Dika Mem szerint meg kell vernie csapatának a dánokat, ahhoz, hogy továbbjussanak. (elég a pontszerzés is.)

„Meg kell vernünk Dániát, hogy biztosan bejussunk az elődöntőbe. Magas szintű játékot várok attól a meccstől, ahol nagyon jól kell teljesítenünk, de legutóbb megmutattuk, hogy milyen sok rejlik még bennünk. Annak is nagyon örültem, hogy elég sok francia szurkolót látok a lelátón, nem titkolt célunk, hogy büszkévé tegyük őket.”


A találkozóra 20:30-kor kerül sor az MVM Dome-ban.

Frissítés: 2021. 01. 26 19:38. 

A dán szövetségi kapitány négy játékost, Jannick Greent, Mikkel Hansent, Mathias Gidselt, valamint Magnus Saugstrupot is pihenteti a mai rangadón. 

Borítókép: Facebook.com/ Nikola Karabatic 
 

Videók