A Bayern döntött, eladja az MU-nak Schweinsteigert - Bild

A Bayern München elfogadta a Manchester United 18-20 millió euró körüli árajánlatát a csapat emblematikus középpályásáért, Bastian Schweinsteigerért - jelentette pénteken, késő este a bajorok ügyeiben általában jól értesült Bild című napilap.


A futballistának nincs ellenére, hogy kipróbálja magát a Premier League-ben. Egyes források szerint évi tízmillió, mások szerint évi 13 millió euró lehet majd a fizetése 2018-ig.

Erősen megoszlanak a vélemények arról, megtérülne-e ez a befektetés a Unitednek. Sokak szerint Schweinsteiger igazi hajtómotorja lehetne az MU-nak, ugyanakkor az is igaz, hogy a világbajnok, BL-győztes sztár - aki augusztus elsején lesz 31 éves - az utóbbi két szezonban sérülékeny volt, és nem igazán bizonyult húzóembernek a Guardiola-érában.

A Bayern döntését mindenesetre megkönnyíthette, hogy első keretében rajta kívül további kilenc belső középpályást (vagy ezen a poszton is alkalmazható játékost) találunk: Lahm, Alonso, Martínez, Thiago, Alaba, Bernat, Kimmich, Höjbjerg, Gaudino.

A Sport1.de szerint Schweinsteiger már nem vesz részt a Bayern szombati csapatbemutatásán, és vasárnap el is utazhat Angliába.

Előzmény:

Itt az MU-ajánlat Schweinsteigerért! - sajtóhír

Videók