Emery elárulta, ki lesz a világ legjobbja Messi és Ronaldo visszavonulása után

Az edző úgy gondolja, egykori játékosa léphet a két sztár nyomdokába.


Az Arsenalegykori edzője, Unai Emery megnevezte azt a játékost, aki szerinte a világ legjobbja lehet Cristiano Ronaldo és Lionel Messi visszavonulása után.

Emery úgy véli, hogy a Paris Saint-Germainben játszó Neymar fogja átvenni a stafétát a két sztárjátékostól.

A brazil 2013-ban írt alá a Barcelonához, elhagyva nevelőegyesületét, a Santost. A katalánokkal kétszer nyert bajnoki címet és egyszer Bajnokok Ligája-győzelmet is ünnepelhetett. Miután rekordösszegért átigazolt a PSG-be, ott folytatta, ahol Spanyolországban abbahagyta. 80 mérkőzés alatt 69 gólt szerzett, és háromszor egymás után lett francia bajnok.


Emery szerint már megvan a két zseni utódja.

Fotó: Valerio Pennicino - UEFA/UEFA via Getty Images

Emery, aki a francia gárdánál Neymar edzője volt, azt mondja, hogy a 28 éves játékossal nagyszerű volt együtt dolgozni, és úgy véli ő helyettesítheti majd a világ két legjobb játékosát. 

"Az az év, amikor vele dolgoztam, csodálatos volt" - mondta a Marca-nak.
 


Neymarnak (jobbra) minden esélye megvan rá, hogy a legjobb legyen.

Fotó: Aurelien Meunier - PSG/PSG via Getty Images

"Sokat tanultam tőle az edzéseken és a meccseken is. Neymarnak megvan az érzéke a focihoz, és a képességei is ahhoz, hogy ezt kamatoztatni is tudja a pályán. Úgy gondolom, hogy lesz rá lehetősége, hogy Lionel Messitől és Cristiano Ronaldótól átvegye a stafétát, és a világ legjobb játékosa legyen. Mindehhez még elegendő ideje is van."

Ronaldo és Messi a labdarúgás történetének a legjobb játékosai, és az elmúlt 12 Aranylabdából 11-t ők hódítottak el.

Borítókép:  Sam Bagnall - AMA/Getty Images
Forrás: futaa.com

 

Sport365.hu - Amikor Xavi arcon vágta Neymart

A 2014-2015-ös szezonban a Barcelona mindent megnyert, amit lehetett. A bajnokság első helyén kívül a BL-trófeát is elhódítótták és a spanyol Király-kupát is besöpörték. Az akkori csapatkapitány Xavi pedig nem csak a pályán, hanem azon kívül is próbálta jó útra terelni a csapattagokat. A nagy fegyelemnek egyszer Neymar látta kárát.

Videók