Hosszabbított az EL-győztes edzője, Málagában váltanak

Bernd Schuster távozik a Málaga labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról, míg Unai Emery szerződést hosszabbított a Sevilla trénereként.


A Málaga vezetése szerdán tájékoztatta a német szakembert, hogy június 30-ától nem tart igényt a szolgálataira.

Az 54 éves Schustert, aki 2008-ban bajnoki címre vezette a Real Madridot, tavaly júniusban nevezték ki, irányításával 11. lett az andalúziai együttes úgy, hogy mindössze hat ponttal gyűjtött többet, mint a legjobb kieső Osasuna.

Az Európa Liga-győztes Sevilla viszont két évvel meghosszabbította Emery megállapodását. A szakember a 2012/13-as idénytől irányítja a szintén andalúziai gárdát, amely idén ötödik lett a Primera Divisiónban, azaz a következő szezonban is a második számú európai kupasorozatban szerepelhet.

Videók