Érik a klubváltás: Davies-re árcédulát tett a Bayern, már a helyettese is megvan

Felkészül a Real Madrid?


 Jóideje hallani, hogy holtpontra jutottak a tárgyalások Alphonso Davies és a Bayern München között, így az idő előrehaladtával egyre valószínűbb, hogy a kanadai távozik a bajoroktól.

A klub is belátta, hogy felesleges győzködni a tehetséges védőt, hiszen ha menni akar, erőszakkal nem tudják marasztalni. Taktikát váltottak tehát, és most az az elsődleges céljuk, hogy minél előnyösebben szálljanak ki a távozásából.

A Sky Sports szerint Münchenben sor került egy titkos találkozóra, ahol Davies ügynöke és a Bayern sportigazgatója azt vitatták meg, hogy hogyan tud a játékos úgy távozni, hogy mindkét fél számára a legjobb legyen. Állítólag itt egy árcédulát is tettek a kanadaira, ezt az összeget viszont nem hozták nyilvánosságra.

A Real Madrid első ajánlata a hírek szerint egy 35 millió eurós csomag volt, ezt azonban hajlandók 40 és 50 millió euró közé feltornázni. Ez azonban még mindig kevés lehet a münchenieknek, ugyanis a játékos szerződése csak 2025-ben jár le, így ha nagyon muszáj, keresztbe tudnak tenni a Madridnak azzal, hogy nem engedik el idén nyáron.

A bajorok mindeközben a pótlásáról is igyekeznek gondoskodni, erre a feladatra most a Milan hátvédjét, Theo Hernandezt nézték ki. A vele történő egyezkedések gyorsasága kulcsfontosságú tényező lehet Davies eladásában is.

Fotó: Getty Images

Videók