EHF Kupa csoportkörbe jutott az Érd

A második mérkőzést elvesztették ugyan, de összesítésben így is jobbak voltak ellenfelüknél.


Továbbjutott: Érd 64-62-es összesítésseljutott az Érd a női kézilabda EHF Kupában, miután a hazai hétgólos sikert követően kéttalálatnyit megőrzött előnyéből az orosz Kubany Krasznodar otthonában a selejtező harmadik fordulójának pénteki visszavágóján.

 

Az érdiek az előző két szezonban a selejtező harmadik fordulójában búcsúztak a második számú európai kupasorozatban, a 2016/17-es idényben csoportkörbe jutottak, a 2014/15-ös szezonban pedig elődöntőt játszottak.

Az érdiek múlt vasárnap hazai pályán 39-32-re nyerték meg a párharc első meccsét.

A pénteki visszavágón az orosz csapat 7-3 után többször is öt-hat góllal vezetett, s a szünetre egyre csökkentette összesített hátrányát (19-13). Mi több, a második játékrészben a vendéglátók 21-13-nál már továbbjutásra álltak. Az Érd nem roppant össze, eredményesen harcolt, s a hajrában ötgólosra szűkítve a különbséget összesítésben megnyerte a párharcot. A magyar együttes legeredményesebb játékosa az egyformán hat gólig jutó cseh Marketa Jerabkova és a szerb Jovana Kovacecic volt.

A csoportkör sorsolását kedd délelőtt rendezik Bécsben. Az első fordulóra január elején, az utolsóra pedig február elején kerül sor.

Eredmény,
Női EHF Kupa, selejtező, 3. forduló, visszavágó:
Kubany Krasznodar (orosz)-Érd HC 30-25 (19-13)
----------------------------------------------
Továbbjutott: Érd 64-62-es összesítéssel


Fotó: Érd Handball fb

 

Videók