Szerkesztő: Nagy Benjámin
2019. 04. 11. 19:25

Zseniális kezdés!

A magyar férfi kézilabda-válogatott 25-19-re legyőzte Oroszországot az Európa-bajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójában, csütörtökön Asztrahánban, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás, egyben a csoportelsőség felé. A két csapat 16. alkalommal találkozott, tíz orosz győzelem és egy döntetlen mellett ez volt az ötödik, egyben a legnagyobb gólkülönbségű magyar siker.

    

Eredmény, férfi Európa-bajnoki selejtező, 3. forduló, 7. csoport:
Oroszország-Magyarország 19-25 (10-15)


a magyar gólszerzők: Bánhidi, Balogh Zs. 5-5, Szita 4, Bóka 3, Ligetvári, Rosta, Hornyák 2-2, Sipos, Máthé 1-1

    

Mindkét csapatból hiányzott egy-egy szegedi játékos: a hazaiaktól Dmitrij Zsitnyikov, a magyarok közül pedig Bodó Richárd.
    

Sok hibával kezdte a meccset a vendégcsapat, de Mikler Roland védéseinek köszönhetően ez az eredményen nem látszott meg (3-3), sőt Balogh Zsolt eredményes perceit követően már a magyar válogatott vezetett. Az első félidő hajrájában 5-0-s sorozatot produkáltak a magyarok a gyengén védekező, illetve lassan, körülményesen támadó házigazdákkal szemben, így a szünetben 10-15 volt az állás.
    

Az oroszok 17 percig nem tudtak akciógólt dobni, ezért a második felvonás elején már kilenc találat volt a hátrányuk. Ezt követően két kiállítás nehezítette a magyar válogatott dolgát, amely nyolc percig nem talált be. Viktor Kirejev egyre jobban védett, erre alapozva csapata egy 5-1-es sorozattal némileg felzárkózott, ennek ellenére végül hat góllal kikapott.
    

A házigazdák legeredményesebb játékosa Timur Gyibirov volt öt találattal.
    

A két csapat vasárnap délután Érden ismét összecsap egymással.

    

szerdán játszották:
Olaszország-Szlovákia 26-23 (12-9)
    

Az állás: 1. Magyarország 6 pont, 2. Oroszország 4, 3. Olaszország 2, 4. Szlovákia 0

   
 

A magyar válogatott további programja:

április 14., vasárnap: Magyarország-Oroszország, Érd 16.00
június 12., szerda: Szlovákia-Magyarország, Vágsellye 18.00
június 16., vasárnap: Magyarország-Olaszország, Kecskemét 18.00

   

A csoport első két helyezettje, valamint a négy legjobb harmadik vehet részt a jövő januári, norvég, osztrák, svéd közös rendezésű kontinensviadalon.

 

Fotó: MKSZ

Legfrissebb híreink

23:13 - Olasz foci: meglepetés a rangadón NEMZETKÖZI FOCI
22:26 - Tenisz: óriási szerencséje volt Babos Tímeának TENISZ
21:21 - Chelsea: ha Hazard megy, ez a klasszis pótolhatja NEMZETKÖZI FOCI
20:12 - Menjünk egy kört Sennával - csak úgy! VIDEÓ AUTÓ-MOTOR
19:33 - Jégkorong: ezzel a kerettel juthat az elitbe a magyar válogatott JÉGKORONG
18:56 - Így lehet bajnok a Barca szerdán NEMZETKÖZI FOCI
17:46 - Gera Zoltán ma 40 éves - VIDEÓ MAGYAR FOCI
17:19 - Modric 300. NEMZETKÖZI FOCI
16:55 - Magyar szumó-sikerek KÜZDŐSPORTOK
16:12 - Ronaldo büszkesége - VIDEÓ! NEMZETKÖZI FOCI
15:46 - Mi a következő lépés a legfiatalabb kamionbajnoknak? - VIDEÓ AUTÓ-MOTOR
15:45 - Ilyen, amikor Jakabos Zsuzsit meglocsolják VIDEÓ! ÚSZÁS
15:04 - Zindane szerint Benzema a legjobb - VIDEÓ! NEMZETKÖZI FOCI
14:15 - Fucsovics továbbjutott TENISZ
14:05 - Jól szerepelnek a magyarok a VB-n EGYÉB SPORTOK
13:45 - Notre Dame mezben lettek bajnokok - videó, fotók! NEMZETKÖZI FOCI
12:41 - Djokovic meglepő ajándéka TENISZ
11:40 - Mbappé nemet mond Zidane-nak NEMZETKÖZI FOCI
10:45 - Edzőváltás Jászberényben RÖPLABDA
10:15 - Drámai végjáték az NHL-ben JÉGKORONG
09:23 - Egy győzelem kell a továbbjutáshoz KOSÁRLABDA
09:08 - Hogyan legyünk fitnesz világbajnokok pár egyszerű lépésben - VIDEÓ EGYÉB SPORTOK
08:33 - Vereség ellenére csúcsformában a válogatott JÉGKORONG
07:49 - Örömünnep 34 év után NEMZETKÖZI FOCI
07:08 - Hétfői sport: pályán a Chelsea és Fucsovics EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények