Határidő köti az Arsenalt a bombaigazoláshoz

Az Ágyúsoknak mihamarabb lépniük kell, ha akarják a középpályást.


Tegnap robbant a hír, Eddie Howe 100 millió euróért elengedi Bruno Guimarãest a Newcastle-ből.

A londoni csapatnak több sem kellett, a Daily Mail értesülései szerint azonnal lecsapnának a játékosra, amivel a liga egyik legerősebb középpályás sorát tudhatnák magukénak Észak-Londonban.

Guimarães szerződésében június végéig él a 100 milliós kivásárlási záradék, Eduéknak tehát eddig kell dönteni, ha át szeretnék csábítani a játékost az Emirates-be.

A záradék lejártával már nem biztos, hogy a Newcastle hajlandó lesz elengedi a brazilt, 30-áig kötelező ajánlani, aki a kínált áron vinné a játékost.

Érdekesség, hogy a 100 millió eurót 5 évre elosztva is ki lehet fizetni, ez nagyban megkönnyítheti a csapatok dolgát, és sokkal kecsegtetőbbnek tűnik így a transzfer, mint elsőre.

Az Arsenal komoly csatában lesz a játékosért a Manchester City – PSG duóval, a két gigász ugyancsak szeretné leigazolni a Newcastle idei szezonjának egyik legjobb játékosát, Bruno 32 mérkőzésen 4 gólt és 6 asszisztot jegyzett a Premier League-ben, valamint a Bajnokok Ligájában is jól teljesített.

(Borítókép: tribuna.com)

Videók