Bajnokok Ligája

Van Persie szerint mindig van esély a csodára

Kép forrása: Facebook/ Feyenoord Rotterdam

Leginkább ebben bízhat Robin van Persie, miután csapata, a Feyenoord kikapott az BL-nyolcaddöntő első meccsén Rotterdamban.

Ezzel egyébként az a furcsa helyzet állt elő, hogy Robin van Persie vezetőedzősége alatt a Feyenoord még nem rúgott gólt.

Igaz a holland trénernek a keddi lesz a harmadik meccse a rotterdami együttes kispadján.

Az első találkozóján gól nélküli döntetlenre futotta a Nijmegen ellen. Majd jött a 2-0-ás vereség az Inter ellen a Bajnokok Ligájában. Majd a Feyenorrd kérésére a csapat elhalaszthatta a következő meccsét az Eredivisiében, hogy nagyobb sansszal vághasson neki a visszavágónak.

Egy dolog azonban biztos, van Persie optimizmusa:

Mindig van remény, hogy el tudjuk érni a csodát”

Egyébként tényleg szinte csak ez segíthetné ki a Feyenoordot, amely ebben a szezonban már túl van egy edzőváltáson, de egyelőre még mindig nem talált rá a helyes útra az Arne Slotot követő időszakban.

Most pedig valami emlékezetes produktumra lenne szükség a San Siro-ban.

A 16 közé jutásért rendezett meccsen ugyanitt sikerült a bravúr az AC Milan ellen, azonban akkor a továbbjutáshoz nem kellett nyerni Milánóban.

Most viszont kéne. Sőt két góllal kéne.

De hol van az az egy gól?

„Ez a sport, a futball szépsége. Mindig van remény, még akkor is, ha az emberek úgy vélik, hogy ez nagyon kicsi” – mondta van Persie a hétfői sajtótájékoztatón.

„Nem beszélek a személyes tapasztalataimról, de mindenki sok olyan példát tud, amikor már leírt gárdák mindenkit megleptek. Általában azt gondolják, hogy ez hogy lehetetlen. De hinnünk kell az esélyünkben, hiszen lesz esélyünk és erősnek kell lennünk.” – mondta a Feyenoord vezetőedzője.

„Ez egy nagy kihívás. Hiszen az Internek megvan a játékstílusa. Ez pedig nagyon jól működik. De még egy ilyen erős csapat ellen is lesz sanszunk. Lesznek lehetőségeink. A hétvégén azt tanulmányoztuk, hogy hol van a gyenge pontjuk, hogy ki tudjuk használni.”

„A játékosoknak hinniük kell ebben. Ez a dolog titka. Az évek során láttam, hogy még őrültebb dolgok is megtörténnek. Ez egy hihetetlenül nehéz kihívás, de nem félünk tőle.” – zárta a sajtótájékoztatót Robin van Persie.

Hogy megtörténik-e a csoda Milánóban?

Ez kedden este kilenctől kiderül.