Kigúnyolták, nevettek rajta, a meccs embere lett Manchesterben

Két gólpassz, három sikeres csel, kapufa és két nagy helyzetkialakítás. Csattanós választ adott az őt kritizálóknak.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk a Real Madrid 3-2-re győzött a Manchester City vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén. A playoff párharc odavágóját Pep Guardiola csapata kezdte jobban, az első félidőben Erling Haaland góljával 1-0-s előnyben volt az angol együttes. A 60. percben Mbappé révén sikerült egyenlíteni a Királyi Gárdának, de a 80. percben a norvég csatár újabb góljával – ezúttal büntetőből – megint vezetett a City. Viszont a hátralevő tíz perc sem volt elegendő a győzelemhez. A Real Madrid a második félidőben közel 3-as xG-t hozott össze, 11 lövéssel, majd egy remek hajrával meg is fordították a mérkőzést. Előbb Brahim Díaznak a 86. percben, majd Jude Bellinghamnek a 92.-ben adott gólpasszt Vinícius Júnior, aki így remek teljesítményével a meccs embere díjat is bezsebelhette.
Pedig a mérkőzést megelőzően a City-drukkerek kigúnyolták őt
Az angol szurkolók Rodri aranylabdás képével üzentek neki, hogy „Ideje lenne befejeznie a sírást!”. A madridiak brazilja hangzatos választ adott az őket kritizálóknak. A mérkőzést követően Bellinghammel és Mbappéval együtt örömködtek, már-már nevettek. Talán a City-szurkolókon. A 24 éves támadó tehát két gólpasszal, három sikeres csellel, egy kapufán csattanó lövéssel és öt lehetőségkialakítással zárta a mérkőzést.
Valamint immáron 13 asszisztnál tart a BL egyenes kieséses szakaszában, amivel megelőzte Lionel Messit, akinek 12 gólpassza volt karrierje során a legrangosabb európai kupasorozat ezen szakaszában. Az éllovas Cristiano Ronaldo 15-tel, így már csak ő áll a brazil előtt ebben a rangsorban.
Vini Jr.’s response to Man City fans’ „Stop crying your heart out” banner:
-Helped create goal to make it 2-2
-Assisted Jude Bellingham’s winner
-MOTMGot the last laugh 🥶 pic.twitter.com/P1Wms3ToE1
— ESPN FC (@ESPNFC) February 11, 2025
A meccset követően Vinícius Júnior úgy fogalmazott, látta a molinót, de ez még jobban motiválta őt. Ha ilyet tesznek vele az ellenfelek szurkolói, az számára még több erőt és hitet ad neki. Carlo Ancelotti azt emelte ki, hogy megérdemelt győzelmet arattak, és a szezon most indul számukra. Az olasz mester hozzátette, remélhetőleg David Alaba és Antonio Rüdiger is bevethető lesz már a madridi meccsen.
A Football Meets Data nevű statisztikai és analitikai oldal számításai szerint a Manchester City továbbjutási esélye ezzel a vereséggel 19%-ra csökkent, míg a Realé 81%-ra nőtt. A két gigász visszavágójára február 19-én, vagyis jövő héten szerdán kerül sor.
To qualify for UCL Round of 16 (as of 11 Feb):
99% 🇫🇷 PSG
97% 🇩🇪 B. Dortmund
81% 🇪🇸 Real Madrid
70% 🇮🇹 Juventus
30% 🇳🇱 PSV
19% 🏴 Man City
3% 🇵🇹 Sporting CP
1% 🇫🇷 Brest— Football Meets Data (@fmeetsdata) February 11, 2025