Franck Boli ismét a Fradi első csapatával edz

Az elefántcsontparti támadó akár a hétvégi bajnokin már pályára is léphet.


Ismét a Ferencváros első csapatával edz a zöld-fehérek elefántcsontparti támadója, Franck Boli.

A zöld-fehérek vezetőedzője, Peter Stöger néhány héttel ezelőtt tette ki az első keretből, és az Európa-liga keretbe sem nevezte őt az osztrák vezetőedző.

„Mivel nem először volt probléma Franck Bolival, meg kellett hoznunk a döntést, hogy néhány hétig nem edzhet az első kerettel. Tudtuk, hogy a csapat ezzel veszít a minőségéből, de mindenki számára egyértelművé szerettük volna tenni, hogy vannak bizonyos dolgok, amelyek nem maradhatnak következmények nélkül. Ez a teljes keret szempontjából is fontos volt. Hogy Franck kerettag lesz-e a Zalaegerszeg elleni mérkőzésen? Meglátjuk, bármi megtörténhet. A meccs hetében mindenesetre már újra számítok rá az edzéseken, így elképzelhető, hogy a szombati bajnoki találkozó keretében is helyet kap majd .” – nyilatkozta az osztrák szakember a klub honlapján.

Stögerhez hasonlóan Hajnal Tamás is kiemelte, fájó, de szükségszerű lépés volt a játékos szankcionálása.

„A csapat érdekeit figyelembe véve akkor ez volt a legjobb döntés. Ezt Franck is tudja, beszéltünk vele, megértette mi miért történt. Azóta eltelt egy kis idő, a múltat lezártuk, mindenki előre tekint. Mindannyian reméljük, hogy céljaink elérésében Franck is fontos szerephez juthat. Teljesen a saját kezében van a sorsa, tisztában van azzal, hogy csak rajta múlik, hogy ismét kivívja a vezetőedző bizalmát. Bízunk benne, hogy az edzéseken és a meccseken is meg tudja mutatni, milyen hasznos tagja a Ferencvárosnak.”

 

A Ferencváros vezeti a magyar labdarúgó bajnokság tabelláját, úgy hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a második helyezett Kisvárda. A hétvégén a Ferencváros hazai pályán fogadja a Zalaegerszeg együttesét.

Borítókép és forrás: Fradi.hu 

 

Videók