Egyéni sportokParis 2024

Imane Helif „mindenkit” beperel – a hírességeket sem kíméli

Kép forrása: Aytac Unal/Anadolu via Getty Images

Az olimpiai bajnok bokszolónő keresetet adott be internetes zaklatás miatt, a beadványban továbbá szerepel J.K. Rowling és Elon Musk is.

Helif központi karaktere volt a párizsi játékoknak, miután kiderült, hogy 2023-ban megbukott a nemi teszten és kizárták az indiai vb-döntőről. Párizsban az első mérkőzésén mindössze 46 másodperc alatt technikai KO-val búcsúztatta Angela Carinit. Az olasz bokszoló úgy nyilatkozott, hogy „soha életében nem ütötték meg ilyen erősen”.

Két ütéssel lerendezte ellenfelét a nemi teszten egy éve még elbukó bokszolónő

Az afrikai ökölvívó ezután többek között Hámori Lucát is búcsúztatta, és gond nélkül menetelt el a fináléig, ahol a kínai Yang Liu legyőzése sem okozott komoly problémát.

Helif rengeteg kritikát kapott, és most úgy döntött, maga is visszavág.

A Variety értesülése szerint a 25 éves olimpiai bajnok és jogi képviselői az ún. cyberbullying (internetes megfélemlítés, zaklatás) miatt feljelentést tett és keresetet adott be az X (korábbi Twitter) közösségi platform ellen.

A beadványban egyebek mellett panaszt tettek J.K. Rowling angol író, és Elon Musk, az X és a Tesla vezérigazgatója ellen is, azonban a francia törvények szerint ismeretlen tettesként nevezték meg őket.

Rowling a Carini elleni mérkőzés után posztolt:

 

„…Egy férfi önelégült mosolya, aki élvezi, hogy fájdalmat okozott egy nőnek, és összetörte az álmait” – olvasható a tweetben.

Azóta a szerző az olimpia ideje alatt tucatnyi Helif-ellenes véleményt megosztott a profilján.

Elon Musk az amerikai úszónő, Riley Gaines posztját osztotta meg. Az Angela Carini képével ellátott bejegyzésben „a férfiak nem tartoznak a női sportokhoz” szöveg állt, amivel a honlap tulajdonosa teljes mértékben egyetértett.

 

Nabil Boudi – párizsi jogász, aki Helif ügyvédje – szerint azért volt erre szükség, hogy a vád teljes terjedelmében átlássa az ügyet, és minden résztvevő esetében alapos nyomozást tudjon végrehajtani.

Hozzátette, hogy ebbe azok a gyűlölködő online felhasználók is beletartoznak, akik anonim fiókokról, vagy álnéven küldtek megjegyzéseket.

Boudi megerősítette, hogy az Egyesült Államok korábbi elnökének, Donald Trumpnak a hozzászólásait is megnézik.

Trump tweet-elt, tehát, ha meg van nevezve a vádiratban, ha nincs, akkor is elkerülhetetlen, hogy átvizsgálják – mondta a jogász.

A 78 éves politikus szintén az olasz Carini elleni TKO után reagált a történtekre és ígéretet tett az amerikaiaknak:

„Nem engedem a férfiaknak, hogy a nők között versenyezzenek”.