Az egyiknek sikerült a másiknak nem

Hazai pályán kerültek hátrány az FTC női kézilabda csapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, míg a Győr idegenben győzött


 A legutóbb ezüstérmes Ferencváros házigazdaként 26-25-re kikapott az elmúlt kiírásban negyedik helyezett dán Esbjergtől a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, szombaton.

 Tavaly a budapesti négyes döntőben a fináléba jutásért találkozott egymással a két csapat, és az FTC 30-29-re győzött, az idei kiírás csoportkörében viszont mindkét összecsapásuk dán sikert hozott: októberben Esbjergben 27-23-ra, januárban Érden 33-28-ra kapott ki a Ferencváros. A házigazda FTC biztató formában várta a szombati találkozót: a Magyar Kupát már megnyerte, a hazai pontvadászatban veretlen, a BL-csoportkör halovány kezdete után pedig az európai kupasorozatban is magára talált, a negyeddöntőbe jutásért kétgólos hazai vereségét követően öt találattal nyert a Brest Bretagne vendégeként.
Telt ház előtt kezdődött a találkozó, amelyen újra pályára lépett Tomori Zsuzsanna, akinek márciusban a Magyar Kupa elődöntőjében tört el az orrcsontja. A védelmek domináltak a meccs elején, Böde-Bíró Blanka korán fontos védéseket mutatott be, Andrea Lekic pedig sorra lőtte a gólokat, míg a túloldalon főleg a tavalyi világbajnokság legértékesebb és a 2023-as év legjobb női játékosa, Henny Reistad villogott. Az Esbjerg befejezései valamivel pontosabbak voltak, a sorozat jelenlegi kiírásában a leghatékonyabban támadó együttesek közé tartozó dán alakulat 14 perc elteltével 7-4-es vezetésre tett szert.
Allan Heine vezetőedző időkérése után egyre zárkózott a Ferencváros (6-7), amelynek Simon Petra becserélése adott új lendületet, sőt miután Böde-Bíró kivédte a korábban Győrben kézilabdázó Nora Mörk hétméteresét, majd ziccert is fogott, a házigazda visszavette a vezetést (9-8). Időnként a szerencsével is hadilábon állt a vendéglátó, míg Lekic lövése után két kapufát is érintve kijött a labda, addig másodpercekkel később a túloldalon egy blokkon megpattant labda perdült a ferencvárosi hálóba. Anna Kristensen védéseire alapozva a játékrész hajrájában ismét három gólra távolodott az Esbjerg (10-13).
A szünetben fájdalmas arccal melegítő Dragana Cvijic rögtön a fordulást követően a földön maradt a bal bokáját fogva, majd vaskos kötést kapott, hogy aztán néhány perces ápolás után visszatérjen a pályára. Mindkét oldalon sok volt a pontatlanság az előkészítések és a befejezések során is ebben a periódusban, amelyben Janurik Kinga büntetőt hárított, Lekic pedig változatlanul remekelt, akárcsak a vendégeknél Reistad. A három találat környéki különbségről sokáig nem tudott tartósan közelíteni a hazai publikum űzte FTC, a félidő derekára kialakult rohanó és feszült játékból viszont hamarabb higgadt le, így a záró tíz percnek egálról vághattak neki a felek (21-21).
A hajrában ismét hárommal ellépett a vendég együttes (23-26), a Ferencváros pedig, bár támadhatott az utolsó percben az egyenlítésért, ezúttal már nem tudott egalizálni, így egygólos hátránnyal utazhat Dániába.

Női Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés: FTC-Rail Cargo Hungaria - Team Esbjerg (dán) 25-26 (11-13)
 

 A Győri Audi ETO KC 30-23-ra nyert a címvédő norvég Vipers Kristiansand otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szombati, első mérkőzésén.

Érdekesség, hogy ez a két együttes nyerte 2017 óta valamennyi befejezett BL-sorozatot: 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben a kisalföldi, majd a koronavírus-járvány miatt törölt kiírást követően 2021-ben, 2022-ben és tavaly is a norvég együttes diadalmaskodott.
Már a 12. percben időt kért a norvégokat irányító Hlavaty Tamás, mert a vendégek - akiktől csak Yvette Broch hiányzott - remekül kezdtek és 6-3-ra elléptek. A rövid szünet sem törte meg az ETO lendületét, a 22. percben már 12-5-ös előnyben volt, és ezt a különbséget megőrizte a szünetig. Az első félidőben a győrieknek hárommal több kapura lövésük volt és hárommal kevesebbet hibáztak, mint a lassan játszó, a felállt védőfallal szemben sokat bizonytalankodó Vipers.
A második felvonás elején Katrine Lunde védéseire alapozva tartotta a különbséget a címvédő, majd a 47. percben már "csak" négy találat volt a hátránya. A norvégok átmenetileg elbizonytalanították ellenfelüket, amelyből harmadik kiállítása miatt nyolc perccel a vége előtt kivált Kari Brattset. Szinte folyamatosan emberhátrányban kellett kézilabdáznia az ETO-nak, amely ehhez is alkalmazkodott és egy újabb hármas gólsorozattal a vártnál is magabiztosabbá tette sikerét.
Ana Gros hat, Kari Brattset és Veronica Kristiansen négy-négy góllal, Silje Solberg tíz védéssel járult hozzá a győzelemhez. A hazaiaknál Lysa Tchaptchet Defo öt, Anna Vjahirjeva négy alkalommal talált be, Katrine Lunde tíz védést mutatott be.
A két csapat 12. egymás elleni tétmérkőzésén négy vereség mellett nyolcadszor nyert a Győr.

Negyeddöntő, első mérkőzés: Vipers Kristiansand (norvég)-Győri Audi ETO KC 23-30 (9-15)

 

 (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

Videók