Angol foci

Döbbenet: tapsvihar fogadta az ellenfelét brutálisan fejberúgó kapust

Kép forrása: Getty Images

Az FA közleményt adott ki, miután a Millwall drukkerei tapssal tisztelegtek kapusuk, Liam Roberts előtt, aki sokkoló módon fejbe rúgta a Crystal Palace támadóját, Jean-Philippe Matetát.

Mint arról a Sport365 beszámolt, sokkoló jelenetekkel indult a Crystal Palace és a Milwall múlt heti összecsapása az FA-Kupában. A másodosztályú együttes már a találkozó elején tíz főre fogyatkozott egy brutális szabálytalanságot követően.

A Millwall kapusa, Roberts nemes egyszerűséggel fejbe rúgta Matetát, miután a támadó a kapu felé tört.

Bár Michael Oliver játékvezető először sárga lapot adott neki, a VAR rövid ellenőrzése után végül azonnali piros lapot mutatott fel.

A Millwall drukkerei megbotránkoztató rigmusok skandálásával nyugtázták mindezt.

„Hadd haljon meg” – gyalázatos rigmusba kezdett a tömeg a brutális belépőt követően

A félidőben a Palace elnöke, Steve Parish a BBC élő műsorában úgy nyilatkozott, hogy ez „a legfelelőtlenebb belépő volt, amit valaha futballpályán láttam”.

Mateta a pályán orvosi ellátásban részesült, amelynek részeként oxigént is kapott, majd kórházba szállították. Bal fülén súlyos vágás keletkezett, amelyet 25 öltéssel kellett összevarrni.

A Millwall ellen az FA vizsgálatot indított két különböző rigmus miatt, amelyeket Mateta sérülése közben hallattak a szurkolók.

Ennek ellenére a Millwall drukkerei kedden, a Bristol City elleni hazai bajnoki nyolcadik percében egyperces tapssal tisztelegtek kapusuk előtt. Az időzítés nem véletlen – a Crystal Palace ellen a nyolcadik percben állították ki Robertset.

 

Az FA egy közleményben megerősítette, az eset visszanézése után további büntetést kezdeményez a 30 éves játékossal szemben, amely túlmutat a szokásos hárommeccses eltiltáson.

„Az FA hivatalosan is kérvényezte Liam Roberts büntetésének súlyosbítását a Millwall és a Crystal Palace közötti FA-kupa-mérkőzésen, 2024. március 1-jén történt kiállítása kapcsán. A kapus súlyos szabálytalanság miatt kapott piros lapot. Az FA álláspontja szerint az adott körülmények között az ilyen esetekre vonatkozó alapbüntetés egyértelműen nem elegendő” – olvasható az FA kommünikéjében.

Erre reagálva a Millwall közleményt adott ki:

A Millwall Futballklub tudomásul veszi az FA állásfoglalását, és továbbra is támogatja Liamet, akit a szombati ütközés óta borzalmas online zaklatás ért.”

Roberts nyáron szabadon igazolhatóként érkezett a Championship-csapathoz, miután elhagyta a Middlesbrough-t.

Minden sorozatot figyelembe a Palace elleni találkozó volt a hatodik mérkőzése Alex Neil együttesében. Az előző FA-kupa fordulóban a Leeds elleni 2-0-s idegenbeli győzelem során a meccs legjobbjának választották.

25 öltéssel varrták össze Mateta fülét a brutális belépő után