Spanyol foci

A La Liga elnöke keményen odaszúrt a Realnak, pedig madridi szurkoló

Kép forrása: Getty Images

„Folyamatosan sírnak, mindenen kiakadnak, számukra minden az összeesküvés-elméletekről szól" – fejtette ki markáns véleményét a La Liga vezére.

Javier Tebas, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a La Liga elnöke nyíltan Real Madrid-drukker. Azonban ennek ellenére – vagy épp ezért – az elmúlt hetekben szinte napról napra szapulja a Királyi Gárdát. Mondjuk a klub a cselekedeteivel és a bírói szidalmazásokkal bőven ad is okot a kemény kritikákra. A 62 éves sportvezető ezúttal Florentino Pérez klubelnököt és a Real Madrid szurkolóinak hozzáállását nehezményezte.

A blancók továbbra is kőkeményen reklamálnak a játékvezetők miatt. Vasárnap a Girona elleni bajnokin például a szurkolóktól kérték, hogy a meccs 12. percben együttes erővel kiáltsanak korrupciót a liga ellen. A Real Madrid ellen ebben a szezonban egyetlen büntetőt ítéltek meg és ugyan igaz, hogy Jude Bellinghamet komikus körülmények között állították ki a Getafe elleni mérkőzésen, mégis ők azok, akik folyamatosan reklamálnak.

„A Real himnuszában szereplő »úriemberek« eltűntek ebből a klubból” – mondta Tebas a The Objective podcastjében. A La Liga elnöke kiemelte, egyre nagyobb szégyent érez, hogy madridista.

„Sírnak minden nap, mindenen. Sírnak az egész hétvégén, sírni fognak a következő hétvégén is, és számukra minden az összeesküvés elméletekről szól.”

Florentino Pérez klubelnökbe is beleszállt.

„Nagyon makacs ember, aki úgy érzi, hogy soha nem veszíthet. Úgy véli, hogy minden, ami történik, neki köszönhető. Nem tudom, talán azt is gondolhatja most, hogy Olmo neki köszönhetően játszik a Barcelonában.

Hogy a Real Madridnak szurkolok? Jelenleg ez elég fagyos, de igen, időről-időre azt érzem, hogy hozzájuk tartozom az unokáimnak, illetve három gyermekemnek köszönhetően, akik rajonganak értük. Örülök, ha nyernek, nagyon boldog voltam, amikor megnyerték a Bajnokok Ligáját, elvégre nekik szurkolok” – összegezte a ligavezér gondolatait a Player.hu

Minden bizonnyal hamarosan megérkezik a válasz Florentino Péreztől is, merthogy a Real első embere ritkán szokta véka alá rejteni a véleményét.