A Chelsea-ből erősítené védelmét a Liverpool?!

Egyre több név merül fel, ebből adódóan pedig szinte biztosra vehető, hogy a Liverpool a nyáron igazol legalább egy védőt.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool komolyan érdeklődik Levi Colwill, a Chelsea fiatal középhátvédje iránt, ugyanis a klub tulajdonosi csoporta, a Fenway Sports Group (FSG) a védelmi sor megerősítésére készül a nyári átigazolási időszakban. Mivel könnyedén elképzelhető, hogy Virgil van Dijk és Trent Alexander-Arnold is elhagyja a klubot. Tudniillik mindkettejük szerződése néhány hónap múlva lejár és egyelőre nem történt egyeztetés a hosszabbításról.
A 22 éves angol válogatott védő kiváló teljesítményt nyújtott az idei szezonban Enzo Maresca vezetése alatt. 25 Premier League-mérkőzésen egy gólt szerzett és egy gólpasszt adott, miközben a Chelsea az első négybe kerülésért harcol.
A Rousing The Kop értesülései szerint a Liverpool régóta figyeli Colwill fejlődését, és most újra megpróbálhatják megszerezni. A klub nem szerződtetett tapasztalt középhátvédet 2021 óta, amikor Ibrahima Konaté csatlakozott az együtteshez, de 2025-ben ez változhat.
Bár a Vörösök Virgil van Dijk szerződésének meghosszabbításán is dolgoznak, az egyesület mindenképpen új belső védőt akar igazolni. Joel Matip távozása szinte biztos, így egy fiatal, dinamikus középhátvéd érkezése kulcsfontosságú lehet a védelem stabilitásának megőrzése érdekében. Az angol sajtó szerint Kerkez Milos csapattársa, Dean Huijsen is esélyes lehet erre.
A fiatal hátvéd hatalmas potenciállal rendelkezik, amit korábbi edzői is elismertek. Mauricio Pochettino úgy vélekedett róla, hogy “Anglia egyik legjobb középhátvédje lehet”, míg Maresca „fantasztikus játékosnak” nevezte, aki „vezetővé vált a csapatban”.