Angol foci

78 millió fontos szerződéssel marasztalná Alexander-Arnoldot a Liverpool

Kép forrása: Ulrik Pedersen/NurPhoto via Getty Images

Fizetésügyileg a Liverpool versenybe szállna a Real Madriddal, hogy akkor Trent Alexander-Arnoldnak ne ez alapján kelljen döntenie.

Továbbra is nagyon bizonytalan Trent Alexander-Arnold helyzete a jövőjét illetően. Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool védőjét az egész 2024/25-ös idény során szinte hétről hétre hozzák szóba a Real Madriddal. December végén a Marca már arról cikkezett, megszületett a megállapodás, de aztán Fabrizio Romano is cáfolta ezeket. A 26 esztendős labdarúgó – aki gyerekkorától a Liverpool játékosa – szerződése hat hónap múlva lejár. Hosszabbításról eddig nem igazán volt szó, viszont most úgy fest, megkezdte a tárgyalásokat a Vörösök vezetősége.

Angol sajtóértesülések (Mirror) szerint a Liverpool öt évre szóló, heti 300,000 fontos fizetéssel bíró, így összesen 78 millió fontos kontraktussal készül megkínálni TAA-t a vezérkar. A lehetséges madridi transzferrel kapcsolatban olyan pletykák láttak napvilágot, melyek szerint pont ugyanilyen fizetés várná a spanyol gigásznál őt. Így a Liverpoolnak nincs más feladata, mint megadni azt, amit a másik „opció” ajánl számára.

Nagy kérdés, ha a szerződési ajánlat igaz, Trent Alexander-Arnold miképp dönt majd, hiszen ha az anyagiak nem számítanak szempontként, akkor két lehetőség áll előtte. Marad a gyerekkori klubjánál és tovább építi örökségét, szépen lassan legendává válik, vagy eligazol a világ egyik legnagyobb klubjához és új vizekre evez a pályafutását illetően. Spanyol sajtóhírek szerint a Liverpool asztalán most egy 20 millió fontos átigazolási ajánlat pihen, merthogy nyáron ingyen igazolható labdarúgó lenne az angol szélső védő.

TAA jelenleg is a klub második legjobban fizetett labdarúgója, éves szinten 11,44 millió fontot keres. Új kontraktusával ez emelkedne 15,6-ra. A Liverpool legtöbbet kereső játékosa az a Mohamed Szalah, aki évente 18,2 millió fontot tesz zsebre, de az ő szerződése is lejár az idény végén.

A Real Madrid kész 25 millió eurót fizetni Alexander-Arnoldért

Nemrégiben Jamie Carragher, a klub egyik ikonja beszélt arról, hogy senkinek a szerződéshosszabbítása nem lehet fontosabb a PL megnyerésétől. Valamint hozzátette, aggasztó, hogy hétről hétre ez a téma a csapatnál.

A Vörösök vasárnap 17:30-tól az angol labdarúgás legnagyobb rangadóján, a Manchester United ellen lépnének pályára. Azonban könnyen lehet, hogy Szoboszlai Dominikék a szezon során másodjára nem tudnak pályára lépni majd időjárási körülmények között.

Narancssárga riasztás: elhalaszthatják Szoboszlaiék meccsét az MU ellen