Slot elárulta, mit kérdezett Jürgen Klopptól, amikor Liverpoolba szerződött
Arne Slot biztosan nem álmodott olyan menetelésről, amelyet első szezonjában bemutat eddig a Liverpool menedzsereként. Hogy a jó sorozat ne szakadjon meg, ahhoz szüksége lesz az előző trénertől kapott tanácsokra is.
Arne Slot beszélt arról, hogy mi volt a legfontosabb téma, amiről megkérdezte Jürgen Klopp-ot, miután átvette a csapat irányítását.
Slot leginkább azt szerette volna megtudni a Liverpool előző menedzserétől az „átvételkor”, hogy a csapat miért bukta el a Premier League-bajnoki címét a tavalyi szezon második felében.
„Ez nem újdonság. Tudtam, hogy jobbak voltak a szezon első felében, mint a másodikban. Így megkérdeztem Jürgentől, hogy mi a véleménye arról, hogy miért történt ez?” – mesélte el az újságíróknak Slot.
„Már amikor először beszéltem Jürgennel, tudni akartam, hogy a végén miért nem tudták kihozni magukból a legjobbat? Miért merültek el?”
A holland menedzser láthatóan levonta a tanulságokat, amelyeket már az idei szezon első részében is felhasznált. Még akkor is, hogyha ismeri a mondás igazságát.
Azaz nem léphetsz kétszer ugyanabban a folyóba. Ami most a Liverpoolra lehet igaz.
„Nem hiszem, hogy össze lehet hasonlítani ezt a szezont az előzővel. Bár vannak bizonyos dolgok, amelyeket már megpróbáltunk megvalósítani a tavalyi tanulságai alapján. Tudom, hogy meg fogjátok kérdezni, hogy mik ezek, de nem fogok erre felelni. „ – tért ki az érdeklődés elől Slot.
A bennfentesek nyilván tudják a választ.
A szakértők megpróbálhatják kitalálni a megoldott problémákat.
A szurkolók pedig csak örülnek, hogy a holland volt olyan bölcs, hogy tanult a német tréner hibáiból.