Rosberg állítja, hogy Verstappen nagyon megijedt Norris miatt
A 2016-os világbajnok, Nico Rosberg szerint Max Verstappen „nagyon megijedt” Lando Norris világbajnoki hajrájától.
Verstappen idén negyedik F1-es bajnoki címét nyerte meg, és a trófeát az utolsó előtti futamon, Las Vegasban biztosította be.
Azonban a holland versenyzőnek Lando Norris kihívásával kellett szembenéznie, miután a McLaren MCL38-as versenygépe komolyan előrelépett a szezon közepén, miközben a Red Bull visszaesett a rangsorban.
Az F1 mezőnye szorosabbá vált a jelenlegi technikai szabályok harmadik évében, amit jól mutat, hogy a szezon során hét versenyző is futamgyőzelmet aratott.
Rosberg a Sky F1 podcastjában dicsérte az évad kiszámíthatatlanságát.
„Ez egy igazán izgalmas szezon volt. Ha jól emlékszem, hét pilóta nyert több futamot is. Minden futamra úgy érkeztünk meg, hogy fogalmunk sem volt, ki fog győzni. Egyszer a Mercedes, egyszer a Ferrari, aztán a McLaren, majd ismét a Red Bull győzött” – mondta.
Norris egyre közelebb került Verstappenhez a világbajnoki versenyben, ahogy haladt előre a szezon, de a holland versenyző néhány erős teljesítménnyel a szezon végén el tudta hárítani a brit által okozott fenyegetést.
Rosberg szerint Verstappen döntő tényező volt a bajnoki küzdelemben, mivel a szezon első harmadát követően már nem az övé volt a leggyorsabb autó.
„Még a világbajnokság is igazán nyitott volt egy ponton, Verstappen nagyon megijedt, hogy tényleg elveszítheti” – mondta.
„Imola óta nem volt övé a leggyorsabb autó, miközben Lando szárnyalt. Ez tehát valóban csodálatos és egyben Verstappen zsenialitását bizonyítja, hogy képes volt behozni ezt a bajnokságot, és ilyen korán lezárni. A McLaren és Lando egyszerűen gyorsabb és erősebb volt. Szóval ez tényleg lenyűgöző volt, izgalmas. Tényleg azt hittük, hogy az utolsó futamig nyitott marad a küzdelem. Szóval minden igazán izgalmas volt” – értékelt a korábbi világbajnok.
Former champion Nico Rosberg is eagerly anticipating the upcoming Formula 1 season. After the intense title battle between Max Verstappen and Lando Norris in 2024, he expects the two to once again challenge each other fiercely next year. Moreover,… https://t.co/9A2TIGhr6W
— Grandprixnews.com (@grand_prix_news) December 11, 2024