Spanyol foci

Regisztrációs ügy: Hamarosan eldől, hogy Olmo játszhat-e a szezon hajrájában

Kép forrása: Getty Images

Eljön az igazság pillanata. Vagyis legkésőbb két hét múlva kiderül, hogy Dani Olmo regisztrációjánál igazat adnak-e utólag is az FC Barcelonának.

Dani Olmo történetét szinte lehetetlen röviden összefoglalni. A lényeg, hogy ugyan a La Liga elutasította az FC Barcelona kérvényét utólag a Legfelsőbb Sporttanács (CSD) ideiglenesen engedélyezte a játékos szereplését. Addig, amíg a bíróság nem hoz végleges ítéletet az ügyében.

Ami viszont már közeledik. Hiszen hamarosan döntés várható az ügyben, amely a Barca és a La Liga között folyik. Vagyis megvolt-e a jogalapja a két játékos regisztrációjára a klubnak.

A történetben a Barcelonának december 31., volt a határideje. Ők benyújtottak minden vonatkozó hivatalos iratot, de a La Liga visszautasította Dani Olmo és Pau Victor nyilvántartásba vételét. Mert szerintük az nem felelt meg a vonatkozó gazdasági feltételeknek.

Joan Laportáék azonban nem álltak meg és a felügyeleti szervhez járultak a kérésükkel. 

A Legfelsőbb Sporttanács pedig helyt adott a Barcelona kérésének, így hogy ideiglenesen jóváhagyta Olmo és Victor regisztrációját, amit a La Liga és több spanyol klub bírált.

Mindez január 7-én történt. Vagyis ettől az időponttól kezdve ketyeg az óra. Ugyanis az ideiglenes engedély csak addig érvényes, amíg felülvizsgálják az ügyet, hogy végleges döntést hozzanak.

A határidő pedig vészesen közeleg. Hiszen legkésőbb április 7-ig meg kell születnie a végleges határozatnak.

A Legfelső Sporttanács elnöke, Jose Manuel Rodríguez Uribes megerősítette a Mundo Deportivo érdeklődésére, hogy a végső döntés hamarosan megszületik.

Sőt ez még április 7. előtt megtörténhet.

Uribes beszélt azokról a kritikákról is, amelyeket a Legfelsőbb Sporttanács az ideiglenes intézkedés miatt kapott. De megköszönte a Real Madrid reakcióját. Ugyanis a hírek szerint Florentino Perez fontos szerepet játszott abban, hogy a Olmo és Victor regisztrációja, még ha ideiglenesen is, de sikerült a Barcának.

„A futball néha nagyon szórakoztató. De érdekes dolgokat vetett fel ez az ügy. Egyes verziók szerint a Real Madrid örül, hogy Olmo regisztrációja nem sikerült. De ennek ellent kell mondanom. Hiszen a Real Madrid tiszteletben tartotta a döntésünket az ügyben, amit nagyon nagyra értékelek. Egyébként nem csak a Real Madrid, hanem a klubok 80-90%-a is megértette, hogy miért született a határozat.” – nyilatkozta Uribes.

„Ami itt volt, az FC Barcelona, ​​a La Liga és a szövetség között nézeteltérés és konfliktus Dani Olmo és Pau Victor estében. Nézeteltérés vagy konfliktus, nevezze ki úgy, ahogy akarja. De mint a Legfelsőbb Sporttanács a kötelességünknek érezzük, hogy betartsuk a sporttörvényt. Amely szerint a sportolókat mindig meg kell védeni. Gondoskodni kell arról, hogy a játékosokat ne érintse hátrányosan semmilyen konfliktus.”

Az elsődleges szempont tehát érvényesült.

De hogy Dani Olmo játszhat-e a spanyol bajnoki hajrában?

Ebben csak két hét múlva lehet majd teljesen biztos az FC Barcelona, amikor a végleges döntés megszületik.