Angol foci

Nevet változtat a United játékosa

Kép forrása: Getty Images

Hogy ez segít-e formába lendülni majd a Manchester United hátvédjének? Ezt még nem tudni. De akadálya nem lesz a jó játékának

Merthogy a Manchester United szezonja továbbra is döcög. Annak ellenére, hogy a gárda januárban már tudott igazolni. Valamint Ruben Amorin egy kissé át is szabta a játékoskeretet. 

Patrick Dorgu a télen érkezett, de egyelőre nem alkotott maradandót. Ha azt nem számítjuk, hogy a február óta lejátszott hat mérkőzésén összeszedett egy sárga és egy piros lapot is.

A héten a dán válogatottal készült Portugália ellen. De ez alatt az idő alatt sem teltek eseménytelenül a napjai a Premier League-ben.

Ugyanis a United bejelentette, hogy a csapat újonca két hónap után névváltoztatást kért.

Amit az angol első osztályú bajnokság akceptált.

Ez azt jelenti, hogy a jövőben a Manchester United honlapján és a mérkőzések jegyzőkönyveiben is a csapat 13-asa mellett a Patrick Chinazakwpere Dorgu név szerepel majd.

A dán védő kérését a Premier League tehát elfogadta.

Persze a United alkalmazottainak nagy szerencséje, hogy mindössze egy vezetéknevet kell felvésni a játékos mezére. Különben gondban lennének azzal, hogy hogyan fér ki Dorgu teljes családneve a hátára.

A klub megerősítette, hogy a Dorgu család ezt a kérést a dán játékos örökségének és vallásának tiszteletben tartása miatt tette. Dorgu szülei ugyanis Nigériából származnak.

A „Chinazakwpere” pedig igbo nyelven azt jelenti: „Isten válaszol az imákra”.

Egyébként az igbo, más néven ibo nép Afrika egyik legnagyobb etnikai csoportja, amelynek tagjai főként Nigéria délkeleti részén élnek. Tagjai az igbo nyelvet beszélik, amely körülbelül 30 nyelvjárásra, dialektusra oszlik.

Egyes becslések szerint a népcsoport Nigéria lakosságának 18%-át alkotja, így az igbók száma csak Nigériában több mint harmincmillió fő lehet.

Mindenesetre a néven már nem fog múlni tehát Patrick Dorgu, vagyis ettől a héttől már Patrick Chinazakwpere Dorgu jó játéka.

Persze Ruben Amorim is tudja, hogy a Leccétől érkezett játékos hiába volt jó vétel, de az igazi kiugró teljesítményt csak a következő szezontól várhatják majd tőle. Persze ez igaz az egész Unitedre is.

Azt azért ne feledjük, hogy a tavalyi angol kupagyőztes idén még nyerhet egy trófeát.

Abban az esetben, hogyha a United megnyerné az Európa-ligát, akkor egyből a Bajnokok Ligája főtábláján találná magát. Ami gyakorlatilag megmentené az egész szezonját.