Angol fociÁtigazolási hírek

Nem áll le a Manchester City – ismét a védelmet erősítenék Guardioláék

Kép forrása: Marco Canoniero/LightRocket via Getty Images

Vitor Reis megszerzése után újabb játékossal hozták szóba a botladozó Premier League-címvédőt.

A Manchester Cityre ráfér az erősítés, hiszen már-már szégyenszemre csak az ötödik pozíciót foglalja el az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság tabelláján.

Pep Guardiola korábban úgy nyilatkozott, amint visszakapja sérültjeit, újra komoly célokért lesz versenyben a zsinórban négy bajnoki címet ünneplő gárda, de nagyon úgy néz ki, hogy „kívülről” is próbál segíteni a keret mélységén.

Vitte volna a Real Madrid, de a City csapott le a brazil tehetségre

Reis megszerzése után többek között a Bundesliga-szezon egyik legjobb játékosa, Omar Marmoush, valamint Abdukodir Khusanov is közel áll az Égszínkékekhez, akiket most egy Juventus-játékossal boronált össze a sajtó.

A Kyle Walker vélt távozása miatt tovább gyengülő védelem is erősítésre szorul. Így nem csoda, hogy a Manchester City elsősorban a hátsó egységet próbálná toldozni-foltozni.

Egybehangzó sajtóértesülések szerint 2023 BL-győztese ezúttal Andrea Cambiasót nézte ki, aki a védelem jobb és a bal oldalán is bevethető.

 

A 24 éves olasz válogatott szárnyvédő 2022  júliusában érkezett a Zebrákhoz a Genoától. Egy, a Bolognánál eltöltött kölcsönszezon óta pedig alapember csapatában.

Cambiaso idén 25 tétmeccsen lépett pályára Thiago Motta együttesében, ezeken a találkozókon két gólt és egy gólpasszt jegyzett.

Érdekesség, hogy a labdarúgó csapata City elleni BL-meccsét sérülés miatt pont kihagyta. Ám Pep Guardiola úgy tűnik, ennek ellenére eleget látott.

A friss hír alapján egyelőre nem érkezett hivatalos ajánlat a Juventushoz. Az elkövetkező néhány napban viszont pontosabb képet kaphatunk arról, hajlandó-e tárgyalni fiatal játékosáról az olasz együttes.