Nagytakarítás jöhet Barcelonában: 5 játékos eladása a terv 8 napon belül
Mozgalmas napok várhatnak a Barcelonára: a katalánok több komoly távozást sem zárnak ki, miközben már az esetleges pótlásról is konkrét elképzeléseik vannak.
Komoly játékosmozgás jöhet a Barcelonánál az átigazolási időszak utolsó nyolc napjában.
José Álvarez, az El Chiringuito újságírója szerint Marc Casadó, Héctor Fort, Alejandro Baldé, Frenkie de Jong és Jules Koundé maradása sem garantálható. A beszámoló szerint három futballista már kifejezetten közel lehet a távozáshoz, míg két másik esetében továbbra is komoly a bizonytalanság.
A helyzetek ugyanakkor jelentősen különböznek. Casadó és Fort áll a legközelebb a kijárathoz, előbbi ráadásul az Elche elleni bajnoki keretéből is kimaradt. Fort iránt már korábban megjelent az érdeklődés Angliából, a Fulhamet is kapcsolatba hozták vele.
Baldé helyzete az elmúlt napokban változott meg látványosan. A balhátvéd szintén nem utazott el Elchébe, és bár Hansi Flick később hangsúlyozta, hogy nem küldte el játékosát, a spanyol sajtóban egyre erősebbek a távozásáról szóló hírek.
Koundé és De Jong neve is felkerült a listára
A két igazán nagy meglepetést Jules Koundé és Frenkie de Jong jelenti. Koundé korábban alapembernek számított, Flick azonban a hírek szerint már jelezte neki, hogy jobbhátvédként Eric García előrébb jár a rangsorban. A francia középen is játszhat, de megfelelő ajánlat esetén a Barcelona meghallgatná az érdeklődőket.
De Jong esete ennél is érdekesebb.
A holland jelenleg a világbajnokságon elszenvedett térdsérüléséből lábadozik, visszatérésének időpontja továbbra sem ismert. Az El Chiringuito értesülése szerint azonban az ő maradását sem lehet biztosra venni, ha komoly ajánlat fut be érte.
A katalán Esport3 keddi beszámolója valamelyest árnyalja a képet: Joan Laporta személyesen egyeztetett a sportvezetéssel a Ciutat Esportiván, náluk a távozásra esélyes játékosok között Baldé, Casadó, Fort és Koundé szerepel – De Jongot nem említik.
Vagyis a holland esetében egyelőre érdemes óvatosabban kezelni az eladás lehetőségét.
Már azt is tudhatják, ki érkezne a védelembe
Az El Chiringuito információjának van egy másik érdekes része is: amennyiben sikerül helyet és pénzt felszabadítani, a Barcelona Castello Lukebával erősítené meg a védelem közepét. Az RB Leipzig francia válogatott védőjét 35–40 millió euró körüli összegért tartják megszerezhetőnek, és állítólag már pozitív kapcsolatfelvétel is történt.
🚨 𝐁𝐑𝐄𝐀𝐊𝐈𝐍𝐆: Barcelona are considering signing Castello Lukeba if Alejandro Balde leaves this transfer window, reports @MarioCortegana and @theathleticfc
Hansi Flick a 𝘽𝙄𝙂 𝘼𝘿𝙈𝙄𝙍𝙀𝙍 of the 23-year-old defender, who can play both as centre-back and left-back.
„A… pic.twitter.com/Zy8JuPWrVO
— 433 (@433) August 25, 2026
Baldé esetleges távozására is van kiszemelt: a beszámoló szerint a Barcelona régóta figyeli a Racing Santander fiatal balhátvédjét, Jorge Salinast, aki iránt az Atlético Madrid is érdeklődik.