Kép forrása: Getty Images

Alejandro Baldé a hírek szerint meggondolta magát, és még a nyári átigazolási időszak lezárása előtt elhagyná a Barcelonát.

Újabb fordulat történt Alejandro Baldé jövőjével kapcsolatban. A Marca szerint a 22 éves balhátvéd immár véglegesen úgy döntött, hogy távozni szeretne a katalán klubtól.

Baldé korábban még a maradás mellett tette le a voksát, helyzetét azonban alapjaiban változtatta meg João Cancelo érkezése, valamint az, hogy Hansi Flick kihagyta az Elche elleni bajnoki keretéből.

A találkozón ráadásul a fiatal Xavi Espart kapott lehetőséget a bal oldalon.

Flick megszólalt Baldé rejtélyes kimaradásáról és Gavi sérüléséről

Flick a mérkőzés után még hangsúlyozta, hogy nem kérte Baldét a távozásra.

A német szakember elmondása szerint egyszerűen azt érezte, hogy játékosa fejben nincs teljesen rendben, ezért azt tanácsolta neki, tisztázza a gondolatait, majd beszéljenek ismét.

Úgy tűnik, Baldé azóta meghozta a döntését.

A Marca információi szerint ügynöke, Jorge Mendes, valamint a Barcelona sportigazgatója, Deco már aktívan dolgozik azon, hogy új klubot találjanak számára.

A kegyvesztett Barcelona-játékos döntött a jövőjéről, az MU lehet a befutó

A Manchester United lehet a befutó

A legkomolyabb érdeklődő továbbra is a Manchester United, amely új balhátvédet keres. Az angol klub azonban a nyári költekezése miatt állítólag már nem végleges átigazolásban, hanem kölcsönvételben gondolkodik.

Ez nem feltétlenül egyezik a Barcelona elképzeléseivel, a katalánok ugyanis elsősorban végleg értékesítenék Baldét. Az átigazolási időszak végének közeledtével ugyanakkor egy kölcsönszerződés lehetőségét sem zárják ki.

Baldé helyzete így néhány nap alatt teljesen megváltozott: miközben Flick vasárnap még arról beszélt, hogy nem akarja elküldeni a játékost, a spanyol sajtó szerint most már maga a balhátvéd szeretne új fejezetet kezdeni.