LabdarúgásNemzetközi labdarúgás

Ezért haldoklik a modern labdarúgás!

Kép forrása: DALL-E

Még mindig legnépszerűbb, de egyre több, a futball irányába abszolút elkötelezett rajongó véli úgy, hogy nem jó az irány, amerre szeretett sportáguk tart. Az okokat keressük.

A labdarúgás immáron több, mint egy évszázada örvend milliárdok imádatának. Ugyanakkor az elmúlt, nagyjából egy évtizedben legalább annyi frusztráció és ellentmondás forrásává vált ez a csodás sportág, amennyi öröm alapjául szolgált. És erre csak ráerősítettek a néhány nappal ezelőtt véget érő Euro 2024 során tapasztaltak. Éppen ezért, megpróbáljuk körbejárni ezen változás okait, a félreérthetően megírt szabályrendszerre, a véleményes játékvezetői ítéletekre és a VAR-használatra koncentrálva. És javaslatokat is teszünk.

A modern labdarúgás egyik fő rákfenéje a szabálykönyvből fakad.

A népszerű tv-sorozat névadó főhőse, Ted Lasso ugyan viccesen jegyezte meg, hogy nincs még egy sportág ennyire pontatlanul megfogalmazott szabályrendszerrel, ám tökéletesen igaza van. Mert bár egyértelműnek tűnhetnek a szabálykönyvben foglaltak, nagyon sok esetben ad teret adott pillanatban történő egyéni értelmezésnek. És a szubjektivitás általában nem jó tanácsadó döntéshozási mechanizmusoknál.

Hogy mire is gondolunk? Az Anglia – Hollandia Eb-elődöntő Kane – Dumfries esete tökéletes példa ennek vázolására. Bár mindenki ismeri, gyorsan elevenítsük fel újra. Az angol 12 méterről lőtt, a holland szétrúgta a lábát, de már azt követően, hogy a labda elhagyta Kane lábfejét. Bármilyen fura, a játékvezetők többsége az ilyen, 16-oson belüli szituációknál továbbot int, ahogy Felix Zwayber is tette. Ámde jött a VAR-ellenőrzés, jelezték a németnek, hogy nézze meg maga is újra az esetet, ami után 11-est ítélt, Kane pedig bevágta a büntetőt.

Ha ez az elsődleges, játékvezető és VAR közötti nézetkülönbség nem mutatna rá a valódi problémára, nézzük meg a reakciókat. Korábbi játékosok, legendák, játékvezetők, szakírók nyilatkoztak az esetről. És százan, százféleképpen vélekedtek, konkrét tapasztalatokat, emlékeket felhozva, de volt olyan írás is, amely a szabálykönyvből idézett. Az ember pedig csak kapkodta a fejét, hogy akkor most kinek van igaza? Azt már meg sem említjük, hogy a Kane-Dumfries „összecsapás” előtt volt egy Bukayo Saka általi labdaérintés, kézzel…

A legszomorúbb az egészben az, hogy van rá megoldás. Méghozzá egyszerű. Egy lényegre törő, akkurátusan megírt szabálykönyv minden ilyen és ehhez hasonló vitát csírájában fojtana el. Nem kellene hosszasan bíbelődni az értelmezéssel, csak felcsapni az adott résznél a dokumentumot, és elolvasni. Ahol szerepelne, hogy „ha a lövő játékos és a védő lába találkozik, szabálytalanság történik, a labda pozíciójától függetlenül”. Avagy az, hogy „ha nincs közvetlenül a test mellett a játékos karja, labdaérintés esetében mindig szabálytalanságot kell ítélni”. Ugye, hogy nem is bonyolult!? És akkor Marc Cucurella németek elleni, Musiala lövésénél kézzel bemutatott „blokkja” sem okozott volna felháborodást. Mert azt állítani, hogy a testéhez van szorítva a karja, a felvételek alapján hazugság. És bizony, 35 centivel a teste mellett/mögött hárít, kézzel – ergo az UEFA-irányelv rossz.

Ha már vitaforrás, léphetünk is tovább. Egyre inkább szerves része minden, magas szinten letudott labdarúgómeccsnek a VAR, azaz a videó-játékvezető.

Ugyanakkor hiába tűnik egzakt tudománynak, többek között az imént taglaltak miatt mégsem az. És a szabályrendszer „lazasága” csak egy dolog. A VAR használata gyakran nem egyértelmű, mivel nem mindig világos, mikor és miért alkalmazzák. Sokszor elképzelhetetlen, még akár a főszereplők számára is, hogy az adott esetet visszanézzék, mégis megteszik, máskor pedig a nyilvánvalóan véleményes szituációban nem kerül bevetésre. Ezt is orvosolnia kell az illetékeseknek. Abba pedig bele se menjünk, hogy ez is egy szakma lett. Amit egy ilyen anyagi alapokon nyugvó szervezetnek professzionálisan képzett VAR-szakemberekkel kellene elláttatnia. Nem pedig éppen az adott játéknapra nem beosztott játékvezetőkkel. És amíg ilyen katyvasz a VAR-használat, addig joggal érik támadások, mint amilyen teszem azt Joachim Andersen, avagy Ante Postecoglu részéről érkeztek, hogy csak kettő említsünk a mögöttünk hagyott kontinensviadalról.

 

És akkor elértünk ahhoz a ponthoz, ahol a tradíciókhoz való foggal-körömmel ragaszkodás kerül szóba.

Mert amíg ez fennáll, nem tud tovább fejlődni a labdarúgás. Tudniillik a világ legkedveltebb játékát pontosan ugyanazokkal az alapszabályokkal és azonos körülmények mellett játsszák, mint 1953-ban, avagy 1938-ban tették. Talán nem kell bizonygatnunk, mennyit változott azóta a képzés, és ezáltal a játékosok felkészültsége? Erre nem reagálni, öngólnak tűnik. Az utolsó grandiózusnak nevezhető szabálymódosítást az 1992-es Eb-t követően eszközölték, a hazaadás eltörlésével, reagálva a kontinenstornán látottakra. A sokak által minden idő leggyatrább Európa-bajnokságának tartott 2024-es viadal után is olyan érzése van az embernek, hogy a változtatás elkerülhetetlen. No de mi(k)hez nyúljanak hozzá?

A radikálisabb változtatások támogatói évek óta a kevesebb mezőnyjátékos bevezetését mantrázzák Esetleg a pálya méretének növelését javasolják. Igazából mindegy is, csak legyen több helye a csapatoknak kreálni. A konszolidáltabb vonal egyik fő princípiuma a tiszta játékidő bevezetésének szükségessége. Németországi kutatások szerint a labda átlagosan 55-56 percet „él” egy futballmérkőzésen. Így aztán a javaslat nagyvonalú: 30 perc, kétszer, ha nincs játékban a labda, áll az óra. A hosszabbítás 2×10 perc, ugyanúgy, mint Skóciában a whisky, tisztán. A várt eredmény? Kevesebb, előnyben játszó csapatnál jelentkező fetrengés/görcs, lassan elvégzett kirúgás, pepecselős rögzített szituáció, egyszóval időlopás. Ha valaki pihenésre használná a „holtidőket”, a játékvezető sürgetheti, büntetheti a vétkest, ahogy teszi most is. Ehhez jönne az a fontos hozadék, hogy eltűnnének a „miért hosszabbított annyit/csak annyit/fújta le ilyen korán/?” hangok. Ami a tiszta játékidő hiányában a spanyol – angol Eb-finálé játékvezetőjét is megtalálta.

Ehhez jöhetne számos kiegészítő variálás, amik apróságnak tűnhetnek, de a szurkolói élményt emelnék.

Példának okáért a műesőket, a sporit és a nézőket becsapni kívánókat azonnali piros lappal kiszórni, komoly pénzbüntetéssel sújtani, a VAR-szoba létezését kiaknázva. Akár utólag is alkalmazva szankciókat. Véget vetni a „kikísért” labda fogalmának – játszd meg, avagy akadályozásért szabadrúgás a támadócsapatnak. Kristálytisztán jelezni, hogy tizenegyesrúgáskor milyen szabályok vonatkoznak kapusra és lövőre. Ugyanezt megtenni a lesszabállyal, „ráncfelvarrni”, ha úgy tetszik. Irtani mindent, ami „öli” a játékot, ami vitát generál, ami kétes helyzeteket teremt, egyértelműen megfogalmazni minden eshetőséget. Ha új, precedensteremtő eset akad, kiegészíteni az adott szekcióját a szabálykönyvnek. Ha valamiről bebizonyosodik, hogy nem működik, rosszat tesz a játéknak, nem átallni eltörölni.

És bár garancia nincs rá, ezek a változtatások valószínűleg jobbá és élvezhetőbbé tennék a modern labdarúgást.

 

Az egyszerű, egyértelmű szabályok, a professzionálisan képzett VAR-szakemberek és a tiszta játékidő bevezetése csökkentené a vitás helyzeteket.

 

És jó eséllyel visszahozná a játék iránti bizalmat és szeretetet is. A futball mindig is az érzelmek, a szenvedély és a közösség játéka volt. Ha a szükséges reformokat bevezetjük, ha a modern technika adta lehetőségeket megfelelően alkalmazzuk, akkor nemcsak megőrizhetjük ezt az örökséget. Hanem biztosíthatjuk, hogy a jövő generációi is átélhessék azt az örömöt, amit a foci mindig is biztosítani tudott. Így maradva még sokáig a világ legkedveltebb és legélvezetesebb sportága.