Angol foci

Megvált a klubja az autóbalesetet szenvedő csatártól

Kép forrása: Getty Images

Távozik a West Ham Unitedtől a december óta harcképtelen jamaicai válogatott csatár, Michail Antonio.

Michail Antonio december elején szenvedett nagyon súlyos autóbalesetet. Amely után a karrierje teljesen kérdésessé vált. Csodával határos módon élte túl az ütközést.

Azóta nem szerepelt a londoni futballcsapatban.

Az előző idényben a Premier League 14. helyén végzett klub csütörtökön hivatalos közleményben tudatta, hogy nem hosszabbítja meg a 35 éves játékos szerződését.

Antonio 2015 óta 323 mérkőzést vívott a piros-kékeknél.

A játékos december 3-án lépett utoljára pályára a West Ham színeiben. Majd néhány nappal később egy fának ütközött a Ferrarijával.

A baleset következtében négy helyen eltört a combcsontja, és saját bevallása szerint kis híján életét vesztette.

Antonio májusban állt újra edzésbe, de klubjában már nem kapott lehetőséget. A válogatottban viszont szóhoz jutott egy júniusi meccsen.

A West Ham közölte, hogy tovább támogatja a csatár teljes felépülését, és a vezetőség azt szeretné, ha valamilyen minőségben az egyesült kötelékeiben maradna.

Egyelőre azonban szabadon igazolhatóvá vált és csapatot keres magának.