Spanyol foci

Laporta kifakadt a bírókra: minden héten ugyanaz történik

Kép forrása: Getty Images

Egyre feszültebb a helyzet a La Liga bírói kara és a csapatok között. Az RFEF egyébként éppen azt fontolgatja, hogy Mateu Lahozt nevezi ki a játékvezetői testület élére, hogy békét teremtsen.

Mateu Lahoz bírói pályafutása során az egyik legtöbbet szereplő játékvezető volt. A ma már visszavonult ex-sporira jellemező volt, hogy szerette szórni a lapokat, a 2022-es foci-vb egyik meccsén 18 alkalommal mutatta fel a sárga kártyát, amivel világbajnoki rekordot döntött. A Hollandia-Argentína találkozón például Dumfriesnek a tizenegyespárbaj alatt kettőt is adott. Nos, Mateu Lahoz, a La Liga korábbi játékvezetője most nyíltan megkérdőjelezte a Barcelona legutóbbi mérkőzésén kiosztott piros lapot. Vasárnap a katalán együttes 4-0-ra nyert a Real Sociedad ellen, melyen Aritz Elustondo a 18. percben a kiállítás sorsára került, amiért visszahúzta Dani Olmot. Ott az andalúz játékvezető, Alejandro Quintero González azonnal piros lapot adott, ami nagy felháborodást váltott ki.

Íme az eset:

Mateu Lahoz, aki jelenleg a COPE rádió szakértője, nyíltan kritizálta a döntést:

„Számomra ez nem volt kiállítás. Sárga lap lett volna, mivel Javi López még odaérhetett volna és megakadályozhatta volna Olmót a tiszta gólhelyzetben”, mondta Lahoz a műsorban.

Ez a vélemény szöges ellentétben állt Imanol Alguacil, a Sociedad edzőjének véleményével, aki szerint: „A piros lap teljesen egyértelmű volt.”

Laporta kifakadt: „Minden héten ugyanaz a történet!”

A Barcelona vezetőségét felháborították Lahoz kijelentései, és úgy érzik, a volt játékvezető folyamatosan támadja a klubot. Egy klubhoz közeli forrás szerint Joan Laporta már unja, hogy hétről hétre ugyanazok a vádak érik a csapatot:

„Laporta belefáradt ebbe az egészbe. Minden héten ugyanez történik. Bármit csinálunk, mindig megpróbálják elvenni az érdemeinket.”

A spanyol futball jelenleg rendkívül feszült helyzetben van a bírói döntések miatt. A Real Madrid nemrégiben nyílt levelet tett közzé, amelyben megkérdőjelezte a játékvezetés hitelességét, és ez csak olaj volt a tűzre.

A Királyi Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) fontolgatja, hogy radikális változásokat hajt végre a játékvezetői testület (CTA) élén. Az egyik lehetséges jelölt, aki átveheti az irányítást, éppen Mateu Lahoz, akinek célja a „béketeremtés” lenne – ami érthetően még jobban feszélyezi a Barcelona vezetőségét.

A Barcelona mindenesetre megszerezte a három pontot, miközben a Real Madrid pontokat vesztett a Betis otthonában, s így Hansi Flick együttese már három egységgel megy a Királyi Gárda és eggyel az Atlético Madrid előtt. A katalán gárda legközelebb szerdán lép pályára, akkor a Benfica vendégeként a Bajnokok Ligájában.