Spanyol foci

Laporta csúnyán odaszúrt Xavinak, és lezárta kettejük „ügyét”

Kép forrása: Javier Borrego / AFP7 via Getty Images

A korábbi Barcelona-edző hétfőn komoly kritikákkal illette az újabb ciklusára készülő klubelnököt, amit már Laporta sem hagyott szó nélkül.

Tovább éleződik a feszültség Barcelonában: Joan Laporta keményen reagált Xavi Hernández nyilatkozatára, miután a korábbi vezetőedző nyíltan bírálta az elnököt. A klubelnök szerint fájó volt meghozni a döntést, de az idő őt igazolta, hiszen Hansi Flick ugyanazzal a kerettel ér el sikereket, amellyel Xavi nem tudott.

Laporta azt mondta, mindig őszinte volt Xavival, és a nehéz időszakokban is kiállt mellette, ezért különösen rosszul érintette, hogy a klublegenda most nyilvánosan támadja. Az elnök szerint Flick érkezése egyfajta fordulópontot jelentett, és szerinte ez mutatja meg igazán,

hogy helyes volt a váltás a kispadon.

A Barcelona első embere nem is kerülgette a témát: hangsúlyozta, hogy bármennyire szomorú volt elküldeni Xavit, az elnöknek mindig a klub érdekeit kell előtérbe helyeznie. Laporta úgy fogalmazott, az idő bebizonyította, hogy jó döntést hozott, hiszen az új edző ugyanazokkal a játékosokkal nyer, akikkel elődje még küszködött.

Az elnök különösen sérelmezte, hogy Xavi Lionel Messi nevét is elővette a kritikái során. Laporta szerint szomorú látni, hogy valaki a belső köréből a klub ikonját használja fel arra, hogy támadja és gyengítse őt, ráadásul úgy, hogy a vezetőség több tagja az utolsó pillanatig védte a vezetőedzőt.

A nyilatkozat politikai felhangot is kapott, hiszen közeleg a barcelonai elnökválasztás. Laporta szerint Xavi megszólalása nem viszi előre a klub ügyét, inkább csak megosztja a szurkolókat, miközben közvetve az ellenlábasát, Víctor Fontot segíti.

Laporta válaszolt, Flick sejtelmesen reagált Xavi „kirohanására”