Spanyol foci

Laporta válaszolt, Flick sejtelmesen reagált Xavi „kirohanására”

Kép forrása: Eric Alonso/Getty Images

Joan Laporta igyekezett megvédeni álláspontját és biztosan tűnő pozícióját a hét végén esedékes elnökválasztás kapcsán.

Ahogyan arról hétfőn délelőtt a Sport 365 elsők között számolt be, Xavi Hernández, a Barcelona korábbi edzője kitálalt arról, hogy Lionel Messi gyakorlatilag fél lábbal már visszatért volna legfőbb sikereinek helyszínére, de az akkori és „jelenlegi” elnök (március 15-én, vagyis most vasárnap tartanak elnökválasztást, Laporta a legfőbb esélyes), Joan Laporta megfúrta ezt.

Most a másik oldal, köztük a klubvezető és csapat trénere, Hansi Flick is megszólalt az ügyben és reagált a „vádakra”.

Joan Laporta először beszélt részletesebben arról, miért hiúsult meg Lionel Messi 2023-as visszatérése a Barcelonához. A klubelnök szerint a katalánok valóban megtették a szükséges lépéseket, végül azonban a futballista környezete döntött úgy, hogy a nyári átigazolási történet nem zárulhat happy enddel.

Laporta az elnökjelölti vitában elmondta, hogy Xavi Hernández jelezte neki: Messi nyitott lenne a hazatérésre a PSG-től való távozása után. A Barcelona vezetője szerint már márciusban elküldték a szerződéstervezetet Jorge Messinek, vagyis a klub részéről megvolt a szándék és a konkrét ajánlat is. A fordulópontot az jelentette, amikor Messi apja személyesen is egyeztetett Laportával, és arról beszélt, hogy fia túl nagy nyomás alá kerülne Barcelonában, miközben más lehetőségek is nyitva álltak előtte.

Xavi kitálalt: Messi majdnem visszatért, Laporta húzta keresztbe a számításait

A történet végül így Inter Miami-szerződéssel zárult, ahol a nyolcszoros aranylabdás jelenleg is futballozik.

Laporta ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a klub továbbra is méltó módon szeretné elismerni Messi örökségét. Elmondása szerint a Barcelona szobrot állítana az argentin legendának, hasonlóan Kubalához és Cruyffhoz, emellett egy telt házas, 105 ezer néző előtti ünnepléssel is tisztelegnének előtte, amikor teljesen elkészül a Spotify Camp Nou.

Hansi Flick semmitmondó válasza is beszédes

Közben egy másik, szintén nagy hullámokat verő barcelonai ügyben Hansi Flick is megszólalt. Xavi Hernández korábban azt állította, hogy a klub már akkor megegyezett a német szakemberrel, amikor ő még hivatalosan a Barcelona vezetőedzője volt.

Flick nem akarta tovább szítani a konfliktust, de sokatmondó választ adott: hangsúlyozta, hogy jó kapcsolatban van Xavival, nem kíván nyilvánosan reagálni rá, ugyanakkor hozzátette, hogy ő tudja az igazságot, csak éppen ez magánügy.