Inog a kispad Mauricio Pochettino alatt

A Egyesült Államok már-már megalázó 4-0-ás vereséget szenvedett Svájc ellen a Nashville-ben rendezett felkészülési mérkőzésen
A négy gólos vereségnek nemcsak az aránya, hanem a módja is letaglózó volt. Hiszen a hazai pályán rendezett találkozón a helvétek már a 36. percre kialakították a végeredményt. Kérdés, hogy utána mennyire tartalékoltak? Mert egy súlyosabb zakó biztosan Pochettino állásába kerülhetett volna.
Azonban az előjelek így sem jók. Az argentin szövetségi kapitány állását a közelgő Gold Cup mentheti meg.
Ha klubvilágbajnoksággal párhuzamosan az Egyesült Államokban folyó CONCACAF csúcseseményen a csapat eljut legalább a négy közé, akkor van esélye, hogy kitöltse a szerződését, amely a jövő évi vb végéig szól.
Azonban egyelőre még azt sem látni, hogyan mászik ki ebből a gödörből a gárda, amelynek a trénere kapott hideget-meleget a találkozó után.
Mert hiába lett a legjobban fizetett szövetségi kapitány az Egyesült Államok válogatottjának történetében, egyelőre semmilyen áttörtést nem látni a csapat játékában. Sőt.
Svájc ellen bátran próbálkozott a fiatalokkal, ami ezúttal tragikusnak bizonyult. Hisz kilenc változtatást hajtott végre a múlt szombaton Törökországtól elszenvedett 2-1-es vereség után a csapaton.
Ez pedig szemmel-láthatóan nem jött be.
Mauricio Pochettino a találkozó után elismerte, hogy az Arany Kupa előtti utolsó két meccsen mindenkinek játékidőt akart adni. De túl messzire ment.
Ez az én döntésem volt, és az én hibám”
„Az első félidő miatt magammal kell kritikusnak lennem. Az volt a szándékom, hogy minden játékosnak lehetőséget biztosítsak, hogy versenyt teremtsek a világbajnokságig vezető úton.”– nyilatkozta a találkozó után.
Az Egyesült Államok egyébként 1980. november 9-e óta először kapott négy gólt egy meccs első 40 percében. Akkor Mexikóban. Hazai pályán ez először történt meg.
A válogatott utoljára 2007-ben veszített ennyi meccset zsinórban egy ötmeccses szakasz során.
A csapat 1988 óta nem veszített négy egymást követő mérkőzést hazai pályán.
Egyik adat sem szól Pochettino mellett.
Mindesesetre ez a játék a hétvégén kezdődő Arany Kupán nem lesz elegendő. Ahol az Egyesült Államok az ázsiai meghívott Szaúd-Arábia, valamint Haiti és Trinidad és Tobago ellen kell, hogy kiharcolja első körben a nyolc közé jutást.
Nem lesz könnyű.