KüzdősportokParis 2024

A NOB kiállt Helif mellett; ezért lehet ott a nők mezőnyében Hámori Luca ellenfele

Kép forrása: Fabio Bozzani/Anadolu via Getty Images

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csütörtökön este közleményben védte meg azt a párizsi női boksztornán szereplő két sportolót, akiknek indulása hatalmas felháborodást váltott ki világszerte, mivel a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) tavaly kizárta őket a világbajnokságról túl magas tesztoszteronszintjük miatt.

Egyre nagyobb a botrány az algériai Imane Helif körül. A nők 66 kilogrammos mezőnyében versenyző bokszoló csütörtökön 46 másodperc alatt nyert olasz riválisa ellen, úgy, hogy Angela Carini bedobta a törölközőt, féltve az egészségét. Úgy nyilatkozott a meccs után, életében nem kapott akkora ütést, mint ott az első néhány pofon.

A negyeddöntőben Hámori Luca lesz Helif ellenfele, a magyar bokszoló elmondta, legyen férfi vagy nő, ő szeretné legyőzni őt. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség már jelezte, hivatalos levélben tiltakozik a mérkőzés ellen és az algériai kizárása mellett.

Azonban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság csütörtök este közleményben jelezte, nem zárja ki Helifet és védelmébe vette a tajvani Lin Yu-tinget is, aki majd pénteken mutatkozik be. Több szövetség azért is kérte a NOB-ot ilyen drasztikus lépésre, mert tavaly a világbajnokságon mindkettejüket kizárták, ugyanis megbuktak a nemi teszteken, túl magas volt a tesztoszteronszintjük, így az IBA kizárta Helifet a döntő előtt.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a közleményében azt írta a két versenyző évek óta szerepel a női mezőnyben, tavaly agresszió érte őket a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség részéről egy hirtelen meghozott döntés nyomán.

A NOB szomorú a két sportolót érő támadások miatt”

– írta a bizottság, mely azt is kiemelte, hogy Helifék a tavalyi vb előtt évekig szerepeltek női boksztornákon.

Mindenkinek joga van ahhoz, hogy mindenféle diszkriminációtól mentesen sportolhasson.”

Mégis akkor miért lehet ott Helif a nők mezőnyében?

Az IBA elnöke, Umar Kremljov tavaly azt közölte, hogy mind a tajvani, mind az algériai bokszolónak XY kromoszómái vannak, tehát gyakorlatilag biológiailag férfiak (normális esetben a férfiaknak van Y kromoszómájuk, a nőknek két X kromoszómájuk van.)

A kromoszómán alapuló genetikai vizsgálat egészen 1999-ig volt érvényben. A női és az emberi jogok térnyerésének hatására a módszert számos bírálat érte, végül felhagytak vele, a sydney-i olimpia előtt már nem végeztek ilyen tesztet.

Azonban a NOB évekkel ezelőtt felfüggesztette a nemzetközi szövetséget és elvette tőle az olimpiai bokszversenyek rendezését, így az ötkarikás játékokon az ő szabályrendszerük van érvényben. A jogosultsági szabályok a tokiói játékokon alkalmazott szabályokra épülnek és menet közben nem lehet megváltoztatni azokat. Helif pedig három évvel ezelőtt is ott volt az olimpián. Akkor a negyeddöntőig jutott, majd a 2022-es vb-n második lett.

Imane Helif tokiói mérkőzése, amikor kikapott ír ellenfelétől a legjobb nyolc között:

 

Az XY kromoszóma azt is takarja Helif esetében, hogy a tesztoszteron szintje közel egy férfiéval azonos, valamint az izomzata, mozgása és csontozata is inkább egy férfi testfelépítésére hajaz, mintsem egy nőére.

Viszont egyes állításokkal ellentétben az algériai ökölvívó nem esett át nemátalakító műtéten, a NOB megerősítette, hogy jogosult a versenyzésre, ugyanis az útlevele szerint valóban nő és nem áll fenn „transznemű probléma”.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság versenybizottsága továbbá hozzátette, hogy szerintük nincs semmiféle túlzott előnye, 14 meccséből „csak” 9-et nyert meg és van 5 veresége. Azonban megkerülhetetlen téma Helif ritka vele született „betegsége”, az interszexualitás, amely jogi szabályozásért kiállt. Pláne egy olyan sportban, amelyben kiemelt szerepe és fontossága van a fizikai állapotnak, milyen döntést kellene alkalmazni.

Helifék szereplése ellen mások mellett JK Rawling író és Elon Musk milliárdos üzletember is felszólalt. A Magyar Ökölvívó Szövetség ügyvivő testületének tagja, Berkó Lajos szintén felháborodásának adott hangot és korábban az MTI-nek elmondta, hogy hivatalos levelet fog küldeni a MÖSZ a Magyar és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak Helif olimpiai szereplése miatt.

A sportvezető egyúttal azt is elmondta, hogy Hámori Luca mindenképpen ringbe lép a szombati negyeddöntőben.