Fordulat az Old Traffordon: egyre többen hisznek Carrick végső maradásában
Egyre nagyobb az optimizmus Manchesterben Carrick munkásságát illetően. Érthető módon.
Néhány hete még átmeneti megoldásnak tűnt, most viszont komolyan felmerült: a Manchester Uniteden belül egyre erősebb a meggyőződés, hogy Michael Carrick akár véglegesen is megkaphatja a vezetőedzői posztot.
Bár hivatalos döntés még nincs, a klubnál uralkodó hangulat állítólag hétről hétre pozitívabb. A játékosok elégedettek Carrick munkájával és vezetési stílusával, a pályán pedig az eredmények is őt igazolják.
Hétmeccses veretlenség, dobogós hely
A Crystal Palace elleni 2–1-es fordítás – Bruno Fernandes büntetőjével és Benjamin Sesko fejesével – már a hetedik veretlen mérkőzés volt Carrick irányítása alatt. A United ezzel feljött a Premier League harmadik helyére, amire 2023 májusa óta nem volt példa.
Carrick kinevezése óta hat győzelmet aratott a csapat, és látványosan stabilabb lett a teljesítmény. A Palace elleni meccs különösen fontos lélektani lépés volt: a United korán hátrányba került, mégis fordítani tudott – ez a mentális erő korábban gyakran hiányzott.
„Nagy próbatétel volt egygólos hátrányból felállni hazai pályán. A fiúk kiválóan reagáltak” – mondta Carrick a mérkőzés után.
Neville is irányt váltott
Gary Neville januárban még azt mondta, Carricket akkor sem szabadna kinevezni véglegesen, ha minden meccsét megnyeri. Most viszont már úgy fogalmazott: Carrick „a box seatben ül”, vagyis ő a legesélyesebb jelölt az állásra.
A számok is mellette szólnak: a Premier League történetében az egyik legjobb pontátlaggal kezdett kilenc bajnoki után (korábbi ideiglenes időszakával együtt), és már csak három meccsre van attól, hogy beállítsa Maurizio Sarri veretlenségi rajtrekordját.
Gary Neville egyértelmű állást foglalt, kit nem szeretne az MU élén látni
Óvatosság, de valódi esély
A klubvezetés ugyanakkor nem akar elhamarkodott döntést hozni. A United az elmúlt években több „hamis hajnalon” van túl, és tudják, milyen gyorsan változhat a hangulat néhány gyengébb eredmény után.
Ennek ellenére belső források szerint ma már reális forgatókönyv, hogy Carrick marad. Nyugodt, higgadt stílusa – amely játékosként is jellemezte – érezhetően átragadt a csapatra.