Flick kifakadt: „Sosem voltam még ilyen mérges a Barcelonánál”
Hatvanhat éve nem látott pofonba szaladtak bele a katalánok, nem csoda, hogy kiakadt a vezetőedző.
Az FC Barcelona vezetőedzője, Hansi Flick, rendkívül csalódott volt az Atlético Madrid elleni 4–0-ás vereség után.
Ez a zakó volt a legnagyobb különbségű vereség, amit a Barcelona az Atlético ellen elszenvedett 1960 óta. Ha mindez nem lenne elég, egyben Flick pályafutásának legrosszabb eredménye is vezetőedzőként.
A találkozó után a német tréner igyekezett higgadt maradni a sajtó előtt. Elismerte, ellenfelük kemény leckét adott az első félidőben, amelyben a katalánok védekezése teljesen szétesett. Ennek ellenére hangsúlyozta, büszke a szezon eddigi alakulására, még ha ez a meccsterv teljesen kudarcba is fulladt.
Flick úgy fogalmazott, a védelem különösen gyengén muzsikált – többek között Eric García játékát kritizálta. A középpályától kezdve a támadósorig végig bírálta játékosait a gyenge letámadás és intenzivitás miatt az első félidőben.
„Sosem voltam még ilyen mérges a Barcelonánál” – jegyezte meg egy ponton.
A 60 éves szakembernek most taktikailag és érzelmileg egyaránt választ kell találnia csapata gyengeségeire. A legközelebbi javítási lehetőség hétfő este a Girona elleni bajnoki mérkőzésen lesz.
Hansi Flick kőkemény önkritikát gyakorolt a történelmi pofon után