Hansi Flick kőkemény önkritikát gyakorolt a történelmi pofon után
A német tréner ugyanakkor leszögezte, szerinte még nem dőlt el a párharc, hiszen a futballban bármi lehetséges.
Ahogyan arról beszámoltunk az Atlético Madrid gyakorlatilag megsemmisítette a Barcelonát a labdarúgó spanyol Király-kupa elődöntőjének első mérkőzésén. Diego Simeone együttese 4-0-ra nyerte az odavágót úgy, hogy már az első félidőben négy gólt rámolt be a katalánoknak.
Ilyenre 73 éve nem volt példa a gránátvörös-kékek történelmében. Hansi Flick a mérkőzést követően nem kertelt csapata teljesítményét illetően.
„Ma is láttuk, hogy vissza kell mennünk az alapokhoz, és újra kell kezdenünk” – fogalmazott Flick.
Hozzátette: az Atlético játékosain több volt az akarat és az éhség a gólra, míg a Barcelona nem játszott csapatként.
„Nem presszingeltünk, túl nagyok voltak a távolságok”
Flick külön kiemelte, hogy az első 45 percben szétestek a vonalak:
-
túl nagy volt a távolság a játékosok között,
-
nem működött a presszing,
-
hiányzott az intenzitás és az összhang.
Nagyon csalódást keltő volt ezt látni”
– mondta, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a szezon egészét tekintve büszke a csapatára, különösen a sérüléshullám közepette nyújtott teljesítmény miatt.
A 4–0 ellenére Flick nem írta le a párharcot.
Döbbenet – Ezért tartott ilyen sokáig a VAR-ellenőrzés a Barca gólja után
„Nincs vége. A visszavágó a mi stadionunkban lesz. Szükségünk van a szurkolóinkra. Ez futball” – jelentette ki.
A tréner szerint a vereség akár tanulságos is lehet a szezon ezen szakaszában, és 90 percük lesz hazai pályán arra, hogy megpróbálják kiharcolni a döntőbe jutást. A visszavágót március 3-án rendezik a Camp Nouban.