Angol foci

Ezért nem kapott tizenegyest az egyértelmű kezezésért a Liverpool

Kép forrása: Sky Sports / Screenshot

Az eset még 0-0-nál történt, a VAR-ral is visszanézték az esetet, de végül maradt a pályán hozott ítélet, vagyis, hogy nem ért büntetőt a kezezés.

A Newcastle 2-1-re nyert a Liverpool ellen a labdarúgó Angol Ligakupa döntőjében és ezzel 1955 óta először nyert bármilyen trófeát a szigetországon belül. A 41. percben azonban még 0-0-s állásnál alakulhatott volna másképp is a finálé. Ugyanis egy előrelőtt labdánál Kieran Trippier védekezett Luis Díazzal szemben és a Newcastle védője szabad szemmel is jól láthatóan véletlenül kézzel belekapott a labdába, így „továbbsodorva” azt. A Liverpool játékosok azonnal felháborodtak és számon kérték John Brooks játékvezetőt, hogy miért nem ítélt büntetőt, pedig a VAR is megvizsgálta az esetet.

Íme az eset:

A Sky Sports szakértője, Gary Neville szerint a Stockley Parkban ülő Stuart Atwell és Sian Massey-Ellis azzal érvelt, hogy Trippier karja „egyensúlyozásra szolgált”, ezért nem tekinthető szándékos kezezésnek. Neville az esetről így nyilatkozott:

„Egyértelműen látszik, hogy Trippier kezére pattant a labda. A VAR szerint azonban a karja az egyensúly fenntartása miatt volt kint, így nem büntető. Ha ez Európában történik, valószínűleg megadják a tizenegyest.”

A volt Premier League-játékvezető, Mike Dean szintén a bírói döntés mellett állt ki, és megerősítette, hogy a szabályok szerint helyesen jártak el:

„Megértem, amit Stuart Atwell mondott. A szóhasználat helyes: Trippier karja valóban az egyensúlyozás miatt volt kint. Nem gondolom, hogy ez büntetőt ért volna.”