„Ez az egyik legnehezebb döntés” – Hansi Flick a kapuskérdésről
A Barcelona vezetőedzője elárulta, ki véd a szerdai, Atalanta elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
Hansi Flick megerősítette, hogy Wojciech Szczesny az Atalanta elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen is kezdeni fog Inaki Pena helyett. Utóbbi korábban első számú kapusként szerepelt Marc-André ter Stegen sérülése után, de az év eleje óta Szczesny élvezi a bizalmat.
Annak ellenére van ez így, hogy a lengyel kapus többször is bakizott az elmúlt hetekben. Többek között kiállítatta magát, összehozott egy büntetőt, valamint egy kommunikációs hibája következtében gólt kapott a Blaugrana. Eddig azonban egyik hibája sem került pontokba a Barcelonának. Flicket arról kérdezték, mi döntött Szczesny javára.
„Tudom, hogy amikor valami jót mondok Tekről (Wojciech Szczesny – a szerk.), úgy tűnik, hogy ez Inakit gyengíti. Ezt nem szeretem. Az én döntésem, hogy melyik kapust választom. Mindketten nagyon jó hálóőrök. Holnap Tek fog védeni. Mindig a csapat érdekét nézem, és jelenleg így látom, bár Inaki is nagyon jól teljesített. A kapus különleges pozíció. Ez az egyik legnehezebb döntés, amit a Barcelonához kerülésem óta meg kellett hoznom.”
A kapusposzt körüli döntés veszélyeztetheti Flick és Pena kapcsolatát. A német tréner korábban azt mondta Penának, amennyiben nem hibázik, megtarthatja a kezdő pozícióját. Úgy látszik, ezt a filozófiát rugalmasan kezeli Szczesny esetében.
Hansi Flick: „Choosing Szczesny? Of course it was a difficult decision because the goalkeeper position is a special position. So, yes, I would say it was one of the most difficult decisions I have ever made.” pic.twitter.com/wJGUMqFde2
— Barça Universal (@BarcaUniversal) January 28, 2025