Cristiano Ronaldo csapatot vált? Neymar lehet az üzlet kulcsa
Ha belegondolunk, bőven lehet benne logika és realitás.
Cristiano Ronaldo annak reményében szerződött a szaúdi ligában szereplő al-Nasszrhöz, hogy a Közel-Keleten is trófeákat nyer majd. Azonban ez egyelőre elmaradt és csak a gólszerzésben és az ottani rekordok döntögetésében jeleskedik a portugál klasszis, ugyanis a kupákat a fő vetélytárs, az al-Hilal nyeri. Az az al-Hilal, amely viszont borzasztóan csúnyán lyukra futott Neymar szerződtetésével, hiszen a brazil támadó a teljes előző szezont kihagyta és újabb sérülése miatt megint úgy fest, hogy idén már nem léphet pályára.
Neymarnak leáldozott Szaúd-Arábiában? Klubja kiadhatja útját
A Diario AS információi szerint pedig a klubnál megelégelték, hogy évente 200 milliót fizetnek a semmire a 32 esztendős csatárnak, így már januárban szerződést bontanának vele. A helyére pedig Cristiano Ronaldot szeretnék átcsábítani. A 39 éves portugál klasszis Neymarhoz hasonlóan jövő nyárig szóló kontraktusa van a rijádi együttessel. Az al-Nasszr jelenleg a bajnokság harmadik helyén áll, pont hat ponttal lemaradva a másik fővárosi együttestől, amely vezeti a ligát. Cristiano Ronaldonak 14 meccsen eddig 10 gólja van, az előző idényben viszont 35 találatig jutott, amivel szaúdi csúcsot döntött, ám jól tudjuk, ő nem éri be az ilyen rekordokkal, trófeákat akar nyerni.
Ahhoz pedig viszont lehet, hogy tényleg klubot kell váltania, mert az al-Hilal megint erősebb csapat képét festi, mint a portugál klasszis jelenlegi együttese.
🚨 𝗕𝗥𝗘𝗔𝗞𝗜𝗡𝗚: Cristiano Ronaldo is on Al-Hilal’s target list of replacements for the possible departure of Neymar.
(Source: @SPORT) pic.twitter.com/tHtnzIkAHC
— Transfer News Live (@DeadlineDayLive) November 6, 2024