Egyéb

Conor McGregor bejelentkezett az ír elnökválasztásra

Kép forrása: X / Conor McGregor / Screenshot

Ön szerint van esélye az ex-harcművész üzletembernek arra, hogy a politikában is megvesse lábát?

Conor McGregor, a UFC korábbi kétszeres bajnoka új fronton készül nagyot ütni: elindulna az ír köztársasági elnöki posztért. A dublini születésű harcos a közösségi médiában fordult követőihez, és arra kérte őket, hogy lobbizzanak helyi tanácsosaiknál a jelölése érdekében.

„A változás ideje most jött el”

McGregor üzenete egyértelmű volt:

„Írország polgárai, az igazi változás ideje most jött el! Elnökként egyetlen törvényjavaslatot sem írok alá, amíg azt a nép előbb jóvá nem hagyja.”írta felhívásában.

Írországban az elnökjelöléshez két lehetőség adott: vagy legalább húsz parlamenti képviselő támogatását kell megszerezni, vagy 31 helyi önkormányzati szervét. McGregor arra buzdította rajongóit, hogy keressék meg a tanácsosokat, és bátorítsák őket az ő jelölésére.

A sportoló nem először szólal meg politikai kérdésekben. Már márciusban bejelentette, hogy indulni kíván az elnökválasztáson, most pedig ismét kemény hangot ütött meg az ír kormánnyal szemben. Szerinte „a hajléktalan ír gyerekek száma soha nem látott magasságokba emelkedett”, ami a kormány kudarcát bizonyítja. McGregor narratívája szerint ő lenne az a jelölt, aki a „nép hangját” vinné az elnöki palotába.

Az ambíciókat azonban beárnyékolják a korábbi botrányok. A harcost tavaly egy bíróság 250 ezer euró kártérítés megfizetésére kötelezte egy nemi erőszakkal kapcsolatos ügyben. Ez, valamint korábbi balhéinak sora kétségessé teszi, mennyire vehetik komolyan politikai szerepvállalását.

Conor McGregor neve világszerte ismert, de eddig a ketrecben aratott győzelmei révén. Most azonban egy egészen más ringben próbálhat szerencsét: az ír belpolitikában. Ha valóban sikerül megszereznie a szükséges jelöléseket, az ír elnökválasztás történetének egyik legszokatlanabb indulóját láthatjuk majd.

Szexuális erőszak ügyében találta bűnösnek McGregort egy ír esküdtszék