Carrick ultimátumot kaphatott – már az utódját is kinézte az MU
Sajtóhírek szerint Cesc Fàbregas lehet a Manchester United első számú jelöltje, ha a klub meneszti Michael Carricket.
Döntő hetek várhatnak Michael Carrickre a Manchester United kispadján. Egyelőre meg nem erősített angliai sajtóértesülések szerint a klub vezetősége a novemberi válogatott szünetig adhatott időt az edzőnek, hogy kivezesse a csapatot a hullámvölgyből.
A United az idény elején hat mérkőzéséből hármat elveszített, ráadásul a Ligakupától is fájdalmas körülmények között búcsúzott: az Old Traffordon kétgólos előnyről kapott ki 3–2-re a Brightontól.
A gyenge eredmények miatt egyre nagyobb nyomás nehezedik Carrickre, akinek a következő hetekben látványosan javítania kellene a csapat játékán és ponttermésén.
Fàbregas lehet a kiszemelt utód
A hírek szerint egy esetleges edzőváltásnál Cesc Fàbregas kerülhetne a kívánságlista élére. A Barcelona, az Arsenal és a Chelsea korábbi középpályása a Comónál építette fel edzői hírnevét, az olasz együttest pedig története első Bajnokok Ligája-szerepléséhez vezette.
🚨 𝗡𝗘𝗪: Cesc Fabregas is a serious option if Michael Carrick is removed as Manchester United manager.
Carrick will have until the next international break to turn the situation around.
— @indykaila https://t.co/IF87ZgQNs0
— The Touchline | 𝐓 (@TouchlineX) October 7, 2026
A spanyol szakember taktikai elképzelései, labdabirtoklásra épülő futballja és fiatal játékosokkal végzett munkája állítólag Manchesterben is felkeltette a döntéshozók érdeklődését.
Carrick januárban tért vissza a Unitedhez, majd a 2025–2026-os idény végén új szerződést kapott. A klub akkor azzal indokolta a bizalmat, hogy teljesítményével kiérdemelte a folytatás lehetőségét.
Érdekesség, hogy a Bajnokok Ligájában október 21-én pont egymással csap össze majd a Como és az MU. Könnyen lehet, hogy ott Fábregas még inkább felhívja magára a figyelmet a Vörös Ördögök vezetőinek körében.
Carrickékre pedig a következő időszakban egy Tottenham elleni bajnoki, majd az Atlético Madriddal szemben vívandó BL-csata vár.
„Semmin sem változtat” – megszólalt az MU edzője a bocsánatkérés után