„Semmin sem változtat” – megszólalt az MU edzője a bocsánatkérés után
A manchesteri rangadó után egy héttel sem csillapodtak az indulatok Erling Haaland jogtalanul megadott gólja miatt.
A Pro Ref (korábbi PGMOL – a szerk.) már a derbi napján elismerte, hogy hibáztak a VAR-vizsgálatnál, s bocsánatot is kértek a malőrért, amely alapjaiban határozta meg a rangadó alakulását.
Michael Carrick vezetőedző a Fulham elleni bajnoki sajtótájékoztatóján reagált a történtekre, és bár elfogadta az utólagos beismerést, szerinte önmagában a bocsánatkérés nem változtat sok mindenen.
Egy-egy ilyen előfordulhat. Abban a pillanatban azonban elég nagy hiba volt. Tudjuk ezt. Nem hiszem, hogy tovább kellene ragoznom.
Elismerték a hibát Haaland góljánál – a VAR miatt forr a levegő Manchesterben – részletek
A szakember hozzátette, tiszteli az illetékeseket azért, hogy vállalták a tévedést. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a konkrét eset jelentősen befolyásolta a mérkőzés alakulását, de ennek ellenére is hisz a VAR-rendszerben.
„Ezt a rendszert használjuk, ebben dolgozunk, szóval a bocsánatkérés önmagában nem jelent túl sokat. Értékelem és tisztelem, hogy kiálltak, és azt mondták: ezt elrontottuk. De ez egy nagyon nehéz pillanat volt, mert óriási hatással volt a mérkőzésre.”
Carrick szerint ugyan egy-egy hasonló ítéletnek akár az egész idényre nézve is lehet jelentősége, a Manchester Unitednek nem szabad hagynia, hogy a történtek hosszabb távon is rányomják a bélyegüket a teljesítményére.
„Az adott pillanatban valóban nagy hatása lehet egy meccsre ennek. Arra viszont ügyelnünk kell, hogy az egész szezonra ne legyen hatással. A legfontosabb, hogy minél hamarabb visszatérjünk a győztes útra.”
A Vörös Ördögök ezt vasárnap a Fulham ellen tehetik meg. A londoni együttes otthonában 17.30-kor kezdődik a mérkőzés Peter Bankes sípjelére.