Forma 1 / Motorsport

Briatore kritika és Verstappen véleménye a rekordhajszolásról

Kép forrása: Tóth Zsombor/Sport365

Flavio Briatore, az Alpine tanácsadója és egykori F1-csapattulajdonos, bírálta a Ferrari döntését, hogy Lewis Hamiltont szerződtették Carlos Sainz helyére. Max Verstappen pedig kijelentette, hogy nem a német legenda rekordjára összpontosít, hanem a csapat teljesítményének javítására koncentrál 2025-ben.

Briatore szerint Hamilton szerződtetése nem volt logikus lépés

Briatore szerint a Ferrari már így is egy erős párossal rendelkezett Charles Leclerc és Sainz személyében. Az olasz pedig nem érti, miért bontották meg ezt a duót.

„Nem az én dolgom ítélkezni, de ha én lettem volna felelős a Ferrarinál, biztosan nem szerződtettem volna Lewist” – mondta Briatore.

Hozzátette, hogy tiszteli a döntést, de nem látja a logikát benne. Különösen, hogy Sainznak ezután váratlanul új csapatot kellett keresnie, és végül a Williamshez igazolt.

Hamilton, aki 40 éves lesz a szezon kezdetére, még mindig keresi rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címét. Briatore szerint azonban nehéz dolga lesz Leclerc mellett.

„Charles előnyben lesz, különösen azért, mert olaszul beszél, ami nagy előnyt jelent egy ennyire olasz csapatnál” – mondta.

Bár Briatore szerint Hamilton érkezése pozitív lehet a Forma–1 szempontjából, mivel növelheti a nézettséget és izgalmasabbá teheti a sportot, úgy véli, nehéz lesz elérnie azt a szintű támogatást a Ferrarinál, amit például Michael Schumacher tudott megszerezni: „Michael egészen különleges volt, sok szempontból.”

Összességében Briatore megosztott Hamilton leigazolásával kapcsolatban: bár lát benne lehetőséget a sportág számára, szerinte nem volt szükséges a Sainz–Leclerc páros megbontása.


Verstappen nem foglalkozik Schumacher rekordjával

Verstappen 2025-ben megismételheti Schumacher történelmi teljesítményét, ha megnyeri az idei bajnokságot, de a holland szerint nem a rekordok lebegnek a szeme előtt.

Schumacher az egyetlen F1-es pilóta, aki öt címet nyert zsinórban, és hétszeres világbajnokként a legtöbb bajnoki címért járó rekordot Lewis Hamiltonnal osztja meg.

Ugyanakkor Verstappent nem tartják az idei szezon fő esélyesének, mivel a McLaren és a Ferrari tűnik a legyőzendő csapatnak a tavalyi erős teljesítményük után. A Red Bull visszaesett hozzájuk képest, míg a Mercedes szintén előrelépésre készül.

Fotó: Tóth Zsombor/Sport365

Verstappen magabiztos abban, hogy a Red Bull ismét bajnoki címért harcolhat, de számára az autó versenyképessége a legfontosabb.

„Persze, nyerni szeretnék” – mondta Verstappen a Talking Bulls podcastban. „Nem arról van szó, hogy öt címet nyerjek zsinórban vagy hogy hányat összesen. De úgy érzem, egy olyan csapatban vagyok, amely képes megnyerni ezeket a bajnokságokat, és izgatottan várom, mit hozunk össze idén.” 

„Remélem, elég gyors lesz (az autó). Tudom, ha elég gyors, a többit megoldom. Csak azt remélem, hogy ismét versenyképesek leszünk, és rengeteg hihetetlen pillanatot élhetünk át” – jelentette ki a címvédő.