
Az idei szezonban komoly sérüléshullám sújtja a Real Madridot, bár most már látszik a fény látszik az alagút végén.
Dani Carvajal, akinek októberben elszakadt az elülső keresztszalagja, azt reméli, hogy visszatérhet a nyáron esedékes Klubvilágbajnokságra. Eder Militao szintén bizakodik abban, hogy részt vehet az Egyesült Államokban rendezett túrán.
Militao hasonló sérülést szenvedett, mint Carvajal, néhány héttel csapattársa után. Ez 15 hónapon belül már a második ilyen sérülése volt. Szerencsére most a másik térdében szakadt el a szalag, de ennek ellenére is arra számítottak, hogy legkorábban a következő szezon elején térhet vissza.
Militao azonban most esélyt ad magának arra, hogy még ebben a szezonban pályára lépjen. Néhány hete már edzésen is látták, és a héten – az MD beszámolója szerint – már füvön is elkezdett edzeni.
A cikk szerint Militao jóval a tervezett ütem előtt jár a felépülésben, így nemcsak, hogy esélye van visszatérni a Klubvilágbajnokságra, de akár a bajnokság utolsó mérkőzésein is szerepet kaphat.
Ez hatalmas lökést jelentene a Real Madrid számára az idény hajrájában. Jóllehet, minden bizonnyal rendkívül óvatosan fognak bánni vele, hiszen egymás után két keresztszalag-sérülésből tér vissza.
Militao tehát hamarosan csatlakozhat társaihoz, bár minden kockázatot kerülni fognak, így nem lenne meglepő, ha a visszatérését végül a következő szezonra halasztanák.
🚨⚪️ Éder Militão returns on the pitch as initial training sessions after ACL injury. pic.twitter.com/GMqoNKkIbC
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) March 25, 2025