Angol foci

Amorim ígérete szerint visszahozza a United dicsőséges napjait

Kép forrása: Manchester United

A portugál tréner szerint ő a "megfelelő ember" a United számára. Ezt a pénteken megtartott első hivatalos sajtótájékoztatóján mondta az újságíróknak.

Kicsit álmodozó vagyok, de hiszek magamban és hiszek a klubban, mert úgy érzem ugyanaz a gondolkodásmódunk.”

A portugál tréner ennek ellenére tudja, hogy időre lesz szüksége elképzelései megvalósításához.

Azonban megígérte a szurkolóknak, hogy visszahozza a klub egykori dicsőséges napjait. Miközben elmondta, hogy tisztában van a Manchester United irányításával járó hatalmas nyomással, de úgy érzi, hogy felkészült a kihívásra.

„Itt egy más világ van. Nemcsak edző vagy. Az elmúlt néhány év ellenére érzem a történelem súlyát, és szeretnék a részese lenni annak. Hiszen, ha itt nyersz, az más, mint bármely más angliai klubnál.”

Amorim teljesen tisztában van azzal is, hogy mekkora a különbség az előző klubjához képest:

” Ez egy globális klub, rengeteg tennivalóval, ami nemcsak a csapat edzése. De sok segítségem van, nagyon boldog vagyok és nagyon jól érzem magam.” – majd hozzátette:

Otthon érzem magam”

„Igazán hiszek a játékosokban, tudom, hogy sokan nem hisznek bennük, de én igen. Szeretnék új dolgokat kipróbálni. Talán nem mindenki gondolja, hogy ez lehetséges, de én igen.”

A 39 éves menedzser a hónap elején írt alá két és fél éves szerződést nem véletlenül vállalta a munkát.

„Nevezzenek naivnak, de azt hiszem, én vagyok a megfelelő ember a megfelelő időben. Tudom, hogy a Manchester Unitednél meccseket kell nyernünk. Sok időre van szükségünk, mert ez egy kemény bajnokság, sokat kell fejlődnünk, hogy elsők lehessünk. Meg kell változtatnunk a csapat fizikai oldalát. Nem tudom, hogy ez mennyi ideig tart.”

Mindenesetre a székfoglalóját egy győzelemmel tehetné emlékezetessé az Ipswich ellen a hétvégén.