Amorim a Ligakupa-kiesést követően: Jobban csináljuk a dolgokat
A Manchester United vezetőedzője, Ruben Amorim optimistán nyilatkozott csapata fejlődéséről, annak ellenére, hogy kiesett a Ligakupából a Tottenham ellen.
Mint ismert, csütörtökön a Tottenham 4-3-ra legyőzte Manchester Unitedet az angol labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjében, ezzel a vörös ördögök elbúcsúztak a sorozattól.
Ruben Amorim, a Manchester United menedzsere úgy érezte, csapata több területen is javult, beleértve a játék olvasását, a fizikai állapotot és a labdabirtoklást.
Láthatjuk, hogy a csapat jobban csinál dolgokat. Jobban értjük a játékot és fizikailag is erősebbé váltunk. A stáb és a szurkolók is érzik ezt.”
– mondta a portugál tréner a lefújást követően.
Amorim elismerte, csapata a mérkőzés nagy részében birtokolta a labdát, és hosszú időszakokon keresztül jobban játszott, mint ellenfele. Ugyanakkor rámutatott egy kulcsfontosságú területre, amelyen javítani kell: a saját tizenhatosuk előterében történő labdavesztésekre.
„Sok labdát veszítettünk el a saját tizenhatosunk közelében, miközben a csapat teljesen nyitott volt. Ettől idegesek lettünk.” – jegyezte meg Amorim.
A Manchester United vasárnap 15 órakor a Kerkez Milost foglalkoztató Bournemouth ellen javíthat a Premier League-ben.
A Liverpool londoni ellenfelet kapott; kialakultak a Ligakupa párosítások