Forma 1 / Motorsport

A Cadillac határtalan ambíciókkal érkezik 2026-ban az F1-be

Kép forrása: Scott Olson/Getty Images

A lehetséges pilótajelöltek között Sergio Pérez és Valterri Bottas neve is szerepel.

A Cadillac határtalan ambíciókkal vág neki jövőre a Forma-1-es világbajnokságnak, ugyanakkor Graeme Lowdon csapatfőnök szerint jelenleg nem tudják, mennyire lesznek versenyképesek.

Az istálló vezetője úgy véli, biztosan szembe kell nézniük egy kemény sportág valóságával, ugyanakkor nagyon elszántak.

„Jelenleg már kicsivel több mint háromszáz ember dolgozik a projekten, és napról napra erősebbek vagyunk. Ezek az emberek még az előtt jelentkeztek, hogy hivatalosan bekerültünk volna a mezőnybe” – jegyezte meg Lowdon. „Nem tűztünk ki konkrét célokat. Az autó teljesítményét nagyon nehéz meghatározni, mert ez a többi csapattól is függ. Nem tudjuk, mennyire leszünk versenyképesek.”

Hivatalos – bővül a Formula-1 mezőnye!

A csapatfőnök nem árulta el, hogy kik lesznek a pilóták és a tesztpilóták, de még arra sem válaszolt, hogy lesz-e amerikai közöttük, ugyanakkor nem zárta ki ezt. Úgy fogalmazott, hogy érdemeik alapján fogják kiválasztani a versenyzőket, nagyon jókat szeretnének alkalmazni, és az amerikaiak között is vannak ilyenek.

A General Motors által támogatott Cadillac jövőre 11. istállóként csatlakozik a Forma-1-es mezőnyhöz, miután a hónap elején megkapta a jóváhagyást a kereskedelmi jogok birtokosától és a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA).

A Cadillac kezdetben Ferrari-motorokat használ majd, később azonban – várhatóan 2028-tól – az erőforrásait is saját maga gyártja.

Legutóbb 2010-ben bővült a mezőny, amelyet akkor 13 istálló alkotott, 2017-ben azonban hárman kiszálltak, így alakult ki a jelenlegi, tízcsapatos felállás. A Haas révén most egy amerikai csapat szerepel a konstruktőrök között. Az F1 irányítói korábban azért nem engedélyezték az újabb bővítést, mert 2026-ban nagy motorreform jön: a motorok felerészben belső égésűek, felerészben pedig elektromosak lesznek, az üzemanyagnak pedig teljes mértékben megújulónak kell lennie. A mezőny mostani csapatai leginkább azért ellenezték a bővítést, mert így kevesebb pénzhez jutnak, a végső döntés meghozatalába ugyanakkor nem szólhattak bele.

Mohammed ben Szulajem, az FIA elnöke azt emelte ki, hogy az új csapatnak köszönhetően a 2026-os idényt nagy izgalom övezi majd, mert a Cadillac friss energiát hoz és izgalmas korszakot nyit a sportágban.