A Barcelona sztárja közölte csapattársaival távozási szándékát – sajtóhír
Spanyol lapértesülések szerint Ronald Araújo már januárban szeretné elhagyni jelenlegi klubját.
A többek között az olasz Juventusszal is összeboronált uruguayi centerhalf a közelmúltban épült fel még a Copa Américán összeszedett izomsérüléséből. Szerződése 18 hónap múlva lejár a Barcánál, így döntéskényszerben találják magukat a felek. Vagy hosszabbítanak, vagy a gránátvörös-kékek kénytelenek lesznek pénzzé tenni egyik legnagyobb értéküket.
Barcelonából erősítene a Juventus, egy dolog azonban közbeszólhat
A Marca szerint a katalán klubvezetés megdöbbenve fogadta a hírt, miszerint Araújóval megegyezett a személyes feltételekről patinás olasz együttes. Annak ellenére, hogy azt azért elismerték, a középső védő boldogtalan jelenlegi bérezésével.
A Blaugrana nagy nehézségek árán tért vissza a La Liga 1:1-es szabályzatán belülre, így minden bizonnyal nem szeretné ismét meghaladni azt a hatalmas fizetésekkel.
Az MD állítása alapján egyre nagyobb az aggodalom Ronald Araújo-ügyben a csapat háza táján. A lap utolsó értesülése szerint a bekk már közölte csapattársaival távozási szándékát.
Bár az uruguayi a Barbastro elleni kupameccset végigjátszotta – és gólpasszt is adott – egyelőre nem szeretnék elsietni visszatérését a kezdőbe, így jelenleg Pau Cubarsí és Inigo Martínez is megelőzi őt Flicknél.
Amikor egészséges, a 25 éves védő fontos láncszeme a Barcelonának. Igaz, azt még nem tudjuk, hogyan illeszkedne játéka a német tréner elképzeléseibe.
A Juventus mellett több Premier League-klubbal is összehozták Araújot. Szintén sajtóértesülés, hogy az Arsenal és a Manchester United is közelről monitorozza a labdarúgó helyzetét, aki azt már korábban többször kijelentette, amennyiben távozik, szívesebben futballozna az angol élvonalban.
A közeljövőben minden bizonnyal eldől a helyzete, addig viszont maradnak a találgatások.
A Barcelona vasárnap este Spanyol Szuperkupa-döntőt játszik a Real Madrid – Mallorca mérkőzés győztesével. A dzsiddai King Abdullah Sports City stadionban pedig könnyen lehet, hogy ezúttal az uruguayi bekk is lehetőséget kap.