Angol foci

78 éves világhírű atlétikai edzőt szerződtetett a Manchester United

Kép forrása: The Sun

A cél a játékosok futásteljesítményének fejlesztése és javítása.

Rúben Amorim, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United vezetőedzője már többször hangsúlyozta, hogy milyen fontosnak tartja a csapat fizikai állapotának javítását. A portugál szakember nehéz két hónapon van túl. Nem igazán sikerült megfordítani a dolgok alakulását, de talán minden szurkoló tudta, hogy nincs új a nap alatt és nem lesz világklasszis gárda két hét alatt az MU-ból. Viszont az út, melyet igyekeznek kijelölni, az jó és biztató.

Ennek okaként szerződtették a világhírű atlétikai edzőt, Harry Marrát, hogy segítse a Manchester United csapatának állóképességének és futóteljesítményének javítását. A 78 esztendős amerikai szakember korábban Ashton Eaton olimpiai és világbajnok tízpróbázót edzette – írja a The Times.

Amorim „őrült kutyákat” akar látni a pályán

Amorim eddig is nyíltan hangoztatta, hogy csak azok a játékosok illenek az ő rendszerébe, akik képesek intenzív futómunkára és maximális sebességgel visszatérni labdavesztés után. Már az első héten készült edzésfelvételeken is látszott, hogy a portugál tréner nagy hangsúlyt fektet a gyors visszarendeződésre és a magas fizikai teljesítményre. Nemrégiben Marcus Rashford irányába tett egy bújtatott üzenetet, amely szerint hamarább játszatná a 63 éves kapusedzőjét, mint olyat, aki nem ad bele mindent az edzéseken. Mivel a Premier League tempója rendkívül megterhelő, több United-játékos is személyi edzőt keresett, hogy javítsa futótechnikáját és állóképességét. A klub most egy központi megoldást kínál azzal, hogy Marrát a szakmai stáb részévé tette.

Amorim: hamarabb játszatnám a kapusedzőt, mint Rashfordot

Ki is pontosan Harry Marra?

Harry Marra a világ egyik legelismertebb atlétikai edzője, akinek módszerei tudományos alapokon nyugszanak. Ő volt az edzője Ashton Eatonnak, aki kétszer is megdöntötte a tízpróba világcsúcsát, valamint Brianne Theisen-Eatonnak, aki olimpiai bronzérmes lett hétpróbában. Marra 2016-ban megkapta a World Athletics Év Edzője díjat, miután Eaton második olimpiai bajnoki címét is megszerezte a riói játékokon.

A szakember filozófiája szerint minden mozgás a helyes kezdeti mozdulatokon múlik:

„Ha az első mozdulat helyes, akkor legalább esélyed van arra, hogy az egész mozgást jól hajtsd végre.”

A veterán edző a hírek szerint már a United edzőközpontjában, Carringtonban dolgozik a csapat mellett. És a Rangers elleni Európa Liga-mérkőzésen is feltűnt az Old Trafford igazgatói páholyában, közvetlenül Sir Alex Ferguson mögött. A megegyezés jelenleg konzultációs alapon történik, és néhány hétig tart. Marra Sam Erith-szel, a United teljesítményigazgatójával dolgozik együtt, aki korábban a New York Knicks és a New York Rangers sporttudományi vezetője volt.