130 millió eurót költöttek rájuk, de mindketten csúnyán leszerepeltek a Chelsea-nél
Mindkettejük jövője nagyon kérdéses a londoni klubnál, igaz, más-más okok miatt.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea újabb keretátalakítást tervez, azok után, hogy az elmúlt években több erősítés is érkezett csatárposztra. A londoni klub Mihajlo Mudriktól és Christopher Nkunkutól is megválna, pedig mindketten jelentős összegért érkeztek. Előbbi 2023-ban 70 millió euróért érkezett a Chelsea-hez, de sosem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. Ebben a szezonban hét bajnokin lépett pályára, ugyanis pozitív doppingtesztet adott.
Az A-minta elemzése tiltott szert mutatott ki nála, és bár a B-minta eredménye még várat magára, a Chelsea kevés esélyt lát rá, hogy a helyzet kedvezően alakuljon. Ráadásul ha a doppingvétség beigazolódik, Mudrik hosszú távú eltiltással nézhet szembe, amely az egész karrierjét nagyban befolyásolhatja. Paul Pogba például nemrégiben hasonló „bűntett” miatt négyéves szankciót kapott, amit később felére csökkentettek.
Veszélyben a doppinggyanúba keveredett Chelsea-játékos karrierje? Az edző is megszólalt
Nkunku sem tervez hosszú távra Londonban
Christopher Nkunkunak sem alakult jól egyelőre a Premier League-kaland. Szintén 2023-ban érkezett, ő a Lipcsétől 60 millió euró fejében. Azonban a kezdeti időszakában komoly sérülést szedett össze és sokáig nem is tudott pályára lépni. Az elmúlt időszakban pedig csak epizódszerepekhez jut, 18 bajnokin 2 gólt jegyzett csupán. A 27 esztendős francia csatár a több játéklehetőség és karrierje beindítása miatt hajlandó lenne a távozásra. A londoniakkal viszont 2029-ig szóló szerződése van, így nem lesz egyszerű új együttest találnia magának. A hírek szerint a PSG figyeli a helyzetét, de egyelőre még nem kezdődtek meg a tárgyalások a játékos és a francia gárda között.
🚨 No negotiations ongoing or even talks between PSG and Chelsea for Christopher Nkunku.
There are chances for Nkunku to leave if he asks to play more and explore options… as revealed in December, with top clubs attentive.
But PSG are looking at different kind of players. pic.twitter.com/ngieZA9CEZ
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) January 8, 2025